Térfigyelő rendszer

2024.05.20. 11:23

Jelentősen javulhat a közbiztonság Püspökiben, fontos fejlesztésbe kezdtek

Profi térfigyelő kamerarendszert telepítenek hamarosan Tiszapüspöki központi parkjába, és a település főútja mentén. A fejlesztéstől a közbiztonság jelentős javulását várja az önkormányzat.

Molnár-Révész Erika

Míg nemrég napelemmel működő, éjjel is világító lámpatestekkel szerelték fel az István parkot Tiszapüspökiben, hamarosan profi kamerarendszert is telepítenek a település központjába és főútja mentén. 

közfoglalkoztatottak, István park
A közfoglalkoztatottak folyamatosan karban tartják az István parkot, ahol már működik a napelemes térvilágítás, és hamarosan kamerákat is telepítenek
Fotó: Mészáros János

– Megkaptuk a közútkezelő hozzájárulását, így elkezdhetjük a kamerarendszer továbbfejlesztését a településen. Elsőként az István parkba egy kétirányú, napelemmel működő kamerarendszert telepítünk, azért, hogy kiderüljön, mennyire válik be, kellőképpen ellátja-e a napelem árammal a kamerákat. Ha igen, akkor a továbbiakat is ezzel a módszerrel építjük ki, a településen négy helyen, összesen hat darab kamerát telepítünk. Az István parkon kívül a település be-és kijáratánál, illetve a templom környékére – tájékoztatott Bander József polgármester.

Mint elmondta, a kamerákat megrendelték, az István parkba már májusban felhelyezik. Ezután következhet a többi telepítése, és a következő fejlesztések. 

A távlati terv az, hogy a településen működő, a közintézményeket, köztereket figyelő  mintegy 50 kamerát is jobb minőségűekre cseréljük, hogy később egységes rendszerben működhessenek. 

– A Fő úton viszont már idén profi kamerák figyelik majd a forgalmat, melyek éjjel is látnak, és beazonosítják a rendszámot is. Tiszapüspöki zsáktelepülés, így a főúton bonyolódik le a forgalom jelentős része. Lehet látni, hogy ki jön be, vagy ki megy ki a faluból – magyarázta a településvezető. Hozzátette, a cél mindenképpen a közbiztonság érzetének erősítése a lakosság körében.

A kamerákat saját forrásból, körülbelül 3 millió forintos önerőből telepíti az önkormányzat.

Már napelemes lámpák világítják meg az István parkot

Tiszapüspöki főterére nemrég napelemmel működő lámpatesteket szereltek fel, de továbbiakat is felszerelnek hamarosan. 

– A téren már működik a térvilágítás, de már felállítottuk az újabb oszlopokat, és megrendeltük a maradék 8 lámpatestet is a még jobb eredmény érdekében. Azt tapasztaltuk hogy jól világít, kellő fényt ad, és egész éjszaka működik. A parkba régóta tervezzük hogy kiépüljön valamiféle energiaforrás, a későbbiekben ugyanis szeretnénk rendezvényeket is tartani a területen – mondta Bander József, Tiszapüspöki polgármestere. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában