Kilenc jelölt

2024.03.23. 08:25

Megkezdődött a szlovák elnökválasztás

Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása – írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A választóhelyiségek reggel héttől este tízig tartanak nyitva, a voksoláson mintegy 4,3 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt, akik ötéves időszakra választanak köztársasági elnököt.

A szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján szavazhatnak, a külföldön élők pedig útlevelük, illetve a külföldi lakhelyüket igazoló okmány bemutatásával. A parlamenti választásoktól eltérően az államfőválasztáson nem lehet levélben szavazni, csak az ország területén lévő választóhelyiségekben.

A vonatkozó szabályozás szerint egy jelölt már az első fordulóban megnyerheti az államfőválasztást, ha megkapja a szavazásra jogosult választópolgárok több mint felének voksát. A szlovák államfőválasztások történetében mindazonáltal erre eddig még soha nem került sor, és a felmérések most sem valószínűsítik. Amennyiben az első fordulóban nem sikerül megválasztani az új államfőt, akkor a két legjobb eredményt elérő jelölt bejut a második fordulóba, ahol a győzelemhez már elégséges a választáson részt vevő szavazópolgárok többségének voksa.

Amennyiben az idén második fordulóra is sor kerül, azt április 6-án tartják meg.

Szlovákiában a választópolgároknak az államfőválasztáson való részvétele rendszerint nem kimagasló arányú, az utóbbi négy alkalommal 40 és 50 százalék között alakult. Legutóbb, 2019-ben rekordalacsony volt a részvétel, a választásra jogosultak nem egészen 42 százaléka járult az urnákhoz.

A mostani választáson eredetileg 11-en jelezték indulási szándékukat, de mivel ketten időközben visszaléptek, kilenc jelöltre adhatják le voksaikat a választók. A jelenlegi államfő, Zuzana Caputová megbízatási időszaka június 15-én jár le, és ő nem indul az idei megmérettetésen. A felmérések azt valószínűsítik, hogy Peter Pellegrini, a Hang (Hlas–SD) elnöke, jelenlegi parlamenti elnök és Ivan Korcok korábbi külügyminiszter juthat be a második fordulóba. A szlovákiai államfőválasztáson ezúttal is indul magyar jelölt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián személyében.

A csütörtökön életbe lépett – és a szavazás befejezéséig tartó – kampánycsend értelmében a voksolás idején részvételi részeredményeket, valamint exit poll felméréseket sem lehet nyilvánosságra hozni. A hivatalos végeredményt várhatóan vasárnap délután hozzák nyilvánosságra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában