Interjú

2024.04.16. 13:18

Szentkirályi Alexandra: Karácsony mögött Gyurcsány Ferenc áll

Technikai értelemben ugyan Karácsony Gergely a baloldal jelöltje, mögötte azonban valójában Gyurcsány Ferenc áll – mondta a Mandinernek adott keddi interjújában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje.

MW

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje beszél a Meg nem valósult ígéretek, közlekedési káosz a külvárosban - Hol vannak a beígért P+R parkolók? címmel tartott sajtótájékoztatón a kistarcsai a Flór Ferenc Kórház parkolójában 2024. április 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Közölte: arra tippel, hogy Gyurcsány embere adta Karácsony szájába azt a szlogent is, hogy a Fidesznek valójában két főpolgármester-jelöltje van Budapesten, mert ilyen „fontos ügyben” Gyurcsányék biztosan nem osztanak lapot szegény Karácsony Gergelynek.

„Komolyra fordítva a szót: a Fidesz jelöltje én vagyok” – tette hozzá a politikus.

Elmondta: a feladata az, hogy esélyt adjon a budapestieknek arra, hogy kiszabadítsák a nemzet fővárosát a „Gyurcsány-klán fogságából”, amire csak a Fidesz felhatalmazásával rendelkező jelölt lehet képes.

Arra a kérdésre, felkészült-e lélekben, hogy főpolgármesterként esetleg egy Magyar Péter által vezetett kormánnyal kell majd tárgyalnia évek múltán, azt mondta: nem hiszi, hogy foglalkoznia kellene Magyar Péterrel.

Nőként ugyanakkor megrendíti, hogy a balliberális oldal semmiféle morális problémát nem lát egy olyan nárcisztikus alak támogatásában, aki bezárta a feleségét egy szobába és késsel fenyegetőzött. Másrészt ugyanaz  baloldali, háborúpárti kör sztárolja ezt a legújabb „messiást”, mint az elődjeit.

Szerinte a magyar emberek a béke pártján állnak, elutasítják a háborús uszítást, ezért aztán Magyar Péter soha nem fog meghatározó pozícióba kerülni.

A főpolgármesteri vitára vonatkozó kérdésre azt mondta: ugyan technikailag Karácsony Gergely a baloldal jelöltje, mögötte azonban valójában Gyurcsány Ferenc áll. Vitázni tehát legfeljebb Gyurcsánnyal lenne értelme.

Ugyanis, 2019 őszén Budapesten visszatért a Gyurcsány-korszak és a bukott miniszterelnök olyan emberei ülnek a meghatározó pozíciókban, mint az exminiszter Draskovics Tibor és Kolber István, a „hídpénzbotrányként ismert ügy egyik kulcsfigurája”, Tordai Csaba, Gál J. Zoltán Gyurcsány barátja és a Mártha Imre volt MVM-vezér. Vagyis a budapestiek pénzének jó része elfolyik Gyurcsány embereihez, Karácsony Gergely főpolgármester pedig ehhez asszisztál.

Ha a budapestiek bizalmat szavaznak nekem, kiszabadítom a fővárost Gyurcsány fogságából

– fogalmazott a Mandinernek.

Emlékeztetett: öt évig főpolgármester-helyettesként, előtte négy évig képviselőként szolgálhatta Budapestet és kihozták a fővárost egy olyan siralmas gazdasági és pénzügyi helyzetből, amit a Demszky-örökség jelentett.

Kialakították a fonódó villamoshálózatot, megújult a járműpark, rendbe tették a közterületeket, befejezték a 4-es metrót, megkezdték a 3-as metróvonal rekonstrukcióját, sportberuházások valósultak meg és elképesztő turisztikai fejlődés történt – sorolta. Ezzel szemben Karácsony Gergely, aki több mint 200 milliárdos tartalékkal vehette át a stafétát 2019-ben, semmi olyat nem tett le az asztalra, amit maga talált volna ki.

Szerinte a Lánchíd-rekonstrukcióját, a Blaha Lujza tér és a Pesti rakpart egy szakaszának felújítását is a Tarlós István főpolgármesteri ciklusa alatt indították el, és végül késve és drágábban, részben csökkentett műszaki tartalommal valósultak meg.

Nem vehetők komolyan a bérlakás-állomány bővítésére, a P+R parkolók építésére, a hajléktalankérdés megoldására vagy a pesti fonódó villamos megvalósítására vonatkozó ígéretek sem.

Arra a felvetésre, hogy a főpolgármester a Covid-járványra, energiaválságra és a kormányzati elvonásokra hivatkozik, azt mondta: a fővárosiak nem azt várják, hogy Karácsony állandóan elmagyarázza nekik, mit, miért nem tud megcsinálni. „Egy főpolgármester fogja meg a dolgok végét, tegyen rendet, intézze el, amit kell!”

„A nemzet fővárosa olyan főpolgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol Gyurcsány Ferencért, hanem a fővárosi problémák ellen küzd a budapesti emberekért. Aki ennek érdekében együtt tud működni a kormánnyal és pénzt tud szerezni a kormánytól Budapestért” – fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy a fővárosi kasszába befolyt iparűzési adóbevétel majdnem a duplájára emelkedett 2019 óta és Karácsony Gergely csaknem 1100 milliárd forintból gazdálkodhatott. „A fővárosiak nevében kérdezem: hová lett ez a rengeteg pénz?”

Közlése szerint április 17-én egy nagyszabású rendezvénnyel indul a hivatalos kampánya, ahol a terveit részletezi. Ám a fővárosi problémák gyökere az, hogy Budapestre rátelepedtek Gyurcsányék és a fővárosiak ennek a levét isszák nap mint nap.

Főpolgármesteri prioritásairól elmondta: átgondoltan, a józan ész figyelembevételével tervezi rendbe tenni a mai kaotikus közlekedést, ami úgy lenne biztonságos a bicikliseknek, hogy közben a főváros abbahagyná az autósok üldözését. Ki kell terjeszteni a Mol Bubi-rendszert, bővíteni a villamoshálózatot. „Fel fogom számolni a köztéri hajléktalanságot, és megszervezem a forgalmas közlekedési csomópontok és a közterületek fokozott köztisztasági ellenőrzését. Mindennek az alapfeltétele azonban az, hogy először ki kell szabadítani Budapestet Gyurcsányék fogságából. (...) Látszatintézkedések helyett végre valódi cselekvésre van szüksége Budapestnek!” – fogalmazott.

A riporter által Lánchíd-botránynak nevezett üggyel kapcsolatban azt mondta: az illetékes hatóságok vizsgálják az ügyet, ám erős a gyanú, hogy a már sokszor említett kör egy városházi számlagyár működtetése révén milliárdokkal károsította meg a budapestieket.

Arra a kérdésre, hogy mikor lép vissza Vitézy Dávid javára, azt válaszolta: „eszem ágában sincs visszalépni. Azért indulok el ezen a megmérettetésen, mert győzni akarok”.

„Erre reális esélyem van a legerősebb politikai erő jelöltjeként, amely tizennégy évnyi kormányzással bizonyította, hogy számára Magyarország az első. A nemzet fővárosa megérdemli, hogy öt mostoha év után végre odafigyeljenek rá” – mondta Szentkirályi Alexandra.

Az interjúért kattintson.

Karácsony Gergely 2019-ben fűt-fát ígért, ami az állatvédelmet illeti: állatbarát Budapest, állatvédelmi ombudsman és állatvédelmi charta. Budapesten az állatvédelem nem fejlődött, hanem romlott a helyzet – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.

Hozzátette: ma Ovádi Péter miniszteri biztos úrral azt a mobil állatvédelmi irányítóközpontot adtuk át az újpesti Állatvédő Ligának, amihez a szükséges forrást a kormány biztosította.  

Nem baj, Főpolgármester Úr, más megint megoldotta.

Üres ígéretek helyett a jövőben szorosabb együttműködés kell a kormányzati szereplőkkel és a civil szervezetekkel, meg kell oldani az Illatos út helyzetét, még több kutyafuttató, játszótér kell és támogatni szükséges a lakosságot az állatok ivartalanításában.

Változás kell Budapesten! – zárta bejegyzését a Fidesz főpolgármester jelöltje.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában