Sólyom László: Magyarország megérett a megújulásra
Mik ezek?
XAz államfő szerint a magyar társadalom megbékélése nem választható el az újrakezdéstől. Mint fogalmazott, az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség, Magyarország békességét csak új alapokon lehet elérni és megteremteni.
Arra is figyelmeztetett azonban, hogy bár a politika része, sőt szükséges alkotórésze az újrakezdésnek, mégis csalódni fog az, aki az újat, s az ahhoz képzelt jót csakis kívülről, a politikától várja. Emlékeztetett arra, hogy az 1990-es évek elején sokan azt képzelték, hogy a rendszerváltás önmagában meghozza a nyugati életszínvonalat, de ennek keserves kiábrándulás lett a vége.
Sólyom László szerint a választás nagy esély, ám csupán a kezdet, hiszen a lényege a változtatás lehetősége, ezért is nyújt reményt. Az, hogy a remények beteljesednek-e, a folytatáskor válik majd el - fűzte hozzá.
Az államfő - felidézve négy évvel korábban elmondott újévi beszédét, és az azóta eltelt időszakot - azt mondta, mára sok tapasztalattal gazdagabbak lettünk, megéreztük, hogy választási döntésünknek súlya van, és olyan következményekkel jár, amelyek a négyéves ciklusnál tovább érnek.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi évek országos szavazásai, így például a népszavazás, az európai parlamenti választások, jelentős politikai változásokat indítottak el. Sólyom László szerint tehát felelőssége teljes tudatában kell döntenie minden választópolgárnak arról, kinek ad felhatalmazást.
A köztársasági elnök szerint az állammal szembeni elvárások és a feladatok ma világosak, ezek közé tartozik "a közbiztonság, a törvényes rend garantálása, a gazdaság olyan szabályozása, hogy biztonságosan fejlődjön és adjon munkát, a szegénység enyhítése, az ország tekintélyének helyreállítása a világban".
Az államfő ugyanakkor arra is rámutatott, hogy olyan szükséges változások is vannak, amelyeket semmilyen kormány nem tud az emberek közreműködése nélkül végigvinni. Ezek között említette a korrupció visszaszorítását. Úgy látja, a korrupció megszüntetéséhez az állam legszigorúbb fellépése mellett az is kell, hogy a "korruptság szégyenét az emberek többsége le akarja vetni".
Mint fogalmazott, korrupcióban fuldoklik ma az ország, és ez teszi tönkre a gazdaságban a tisztességes versenyt, az intézményekben pedig a tisztességes működést.
"Joggal háborítanak fel mindenkit a százmilliós és milliárdos kifizetések - de a mindennapok kis korrupciója, a visszacsorgatott megbízási százalékok, a hatósági engedélyért adott és kapott pénzek is méregként hatnak" - mondta az államfő.
Sólyom László a hagyományos újévi beszédében a családok és az iskolák együttműködését is szorgalmazta. Azt hangoztatta, hogy az iskolaügy, amely szeritnte nemzetünk jövőjének kulcsa, csakis akkor tud megújulni, ha az iskolák és tanárok támogatása nemzeti üggyé válik, és ha "mind azon vagyunk, hogy az iskola olyan közösségként működjön, amely biztos értékekre, tisztességre nevel".
A köztársasági elnök szólt arról is, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra, történelmünk és magyarságtudatunk öröksége közös kincse minden magyarnak határoktól és állampolgárságtól függetlenül.
Sólyom László beszéde végén, a Himnuszt idézve, az Isten áldd meg a magyart szavakkal búcsúzott és kívánt boldog új esztendőt "mindenkinek az országban és minden magyarnak".
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 38 hozzászólás érkezett-
38. nemzetör 2010. január 3. 00:15
Solyom Lászlo, amint uj rendszer szükségéről beszél...
Pont ő, aki az Ellenzéki Mutyi Asztal fő szervezőjeként , majd fő alkotmánybiroként masszivan biztositotta, hogy Magyarországon se igazságtétel, se kárpotlás, se munka szerinti dijazás ne legyen.
Igy lett gengszterváltás a rendszerváltás.
Igy nem kaptak 15 honapja választ az egri korházvédők Solyomnak személyesen átadott peticiojukra, amelyben az egri korház müködésének alkotmány- és tv ellenes voltára figyelmeztettünk..
Igy alélt el néhány tucat ember feleslegesen..
Szállj, Szállj Solyom szárnyadon... -
37. brobert 2010. január 2. 16:35
Üdvözletem mindenkinek!
Egy erdekesseg, talan ha megnézik ezt a kis videot a Solyom Urat (is) biralok , megvaltozik a véleményük sokmindenröl.
Ez ellen nem halottam meg egyszersem Göncz Árpádot felszolalni vagy tiltakozni. Biztos ezen is csak mosolygott.
http://www.youtube.com/watch?v=MQ0sSDy5P1Q&feature=related
-
36. agria_h_i 2010. január 2. 15:51
Sólyom László kulturált, nagytudású ember! A bátorságnak érzem benne a hiányát. Ő nagyon jól tudja mi megy az országban, Ő nem jópofizik, mint Göncz Á. Úr - bár Ő tényleg egy aranyos, szeretnivaló ember - , sajnos a mindenkori köztársasági elnök csak dísznek van, hatalma valójában semmi!2006 tavaszán MEG KELLETT VOLNA TALÁLNIA AZ ALKOTMÁNYBAN A MEGFELELŐ PASSZUST AZ ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOKHOZ, akkor talán kevesebb kár érte volna az országot! Amit mondott, IGAZ, bármennyire is sérelmezi néhány honfitársunk.RAJTUNK MÚLIK, HOGYANIS MÚLIK ! Tiszta helyzetet kell teremteni, észre kellene már venni, hogy országunkat nagyrészt felvásárolták.Itt nem üzemeket, hanem piacokat vettek, és vagyunk olyan hülyék, hogy pillanatnyi uniós támogatások miatt lemondtunk az önellátásról is./ konzervgyár, cukorgyár, papíripar, mezőgazdaság, állattenyésztés, szőlő-bor termelés ..../ Vegyünk magyar termelőtől mindent, amit lehetséges. A magyar kis-és középvállalkozásokat kell támogatnunk, magyar termékeket árusító boltokból kell beszereznünk amire szükségünk van és elérhető nekünk, ezt meg kell tennünk, különben befellegzett nekünk. Itt a multik piacot vettek, értéktelen szeméttel árasztanak el minket, a dolgozókat éhbérért kifasírozzák, mert mi engedjük magunkat.Meg kell mentenünk az oktatást, az egészségügyet, a vasutat, az energia szektort, közműveket vissza kell szereznünk, a munka becsületét helyre kell állítani, hogy ne csak életben maradni lehessen belőle, de mgélni is. A közterheket igenis csökkenteni kell, hogy a vállalkozásokat ne kényszerítsék csalásra az életbenmaradás érdekében se. Nem kell, hogy igy maradjon, térjünk észhez és lépjen életbe az egészséges önvédelmi reakciónk !!! BUÉK !
-
35. gyurgyo 2010. január 2. 15:14
És mégis milyen megújulásra? A 20 éve ellenzékben acsarkodó Fideszre? A megújulás számora azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest megújulni. Ha a Fidesz nyer az nem megújulás hanem visszalépés 12 évet! A jobbik meg.... csak őket ne! Radikálisak és vakok. Nem látják ha elüldözik a multikat éhendöglik a fél ország! Fene nagy magyarságukban nem is veszik észre mennyit ártanak. Más politika kell ez világos, de nem a jelenlegi vagy a 20 éve eltartott bandákból! Ezek már mind próbálkoztak és le is szerepeltek! MIND!
-
34. Funky McCool 2010. január 2. 12:37
Szerintem meg aki egy szélsőjobbos párt sikerét kívánja, az nem szereti igazán a hazáját és annak értékeit.
-
33. drherby 2010. január 2. 11:58
Lehet majd választani :
Gennyes tus és retvás szendvics között.
http://www.videoplayer.hu/videos/play/239653
ajánlom minden választópolgárnak! -
32. pokolbólaz égbe 2010. január 2. 11:13
Én nem vagyok köztársasági elnök, nem is leszek.
De én így kívánok a már magunkfajtáknak, és a még bizonytalankodóknak egy új, szebb és jobb világot, és Boldog Új Évet:
Áldott Új Évet a Magyar népnek,
Karperecet, nyirkos cellát a gyütt-ment hazug sepredéknek!
Tönkretették szép hazánkat,
Ellopták az álmod,
Csak nélkülük lehetsz boldog te, és becses családod.
Adja isten, hogy az álmunk valósággá váljon,
Kárpátok bérceire Turull madár szálljon,
és onnan is Boldog Új Évet Kívánjon!!!
.......hát Adjon az Isten, munkában, és vállalásokban gazdag, földet rengető Jobbikos választási szereplést, minden magunkfajtának, tagtársaimnak, pártolóinknak, szimpatizánsoknak, Minden gárdistának, Hatvannégy Magyar Vármegyésnek,és nemzeti érzelmű honfitársaimnak, minden igaz magyarnak, mind szeretett hazánkban, vagy a határainkon túl élő elszakított magyaroknak. -
31. Funky McCool 2010. január 2. 11:05
"Véleménym szerint Solyom Lászlo Ur volt eddigi legjobb államfönk."
Szerintem pedig Göncz Árpi bácsinál jobb, korrektebb politikus nem volt Magyarországon az utóbbi 20 évben, és nagyon-nagyon sokáig nem is lesz. -
30. brobert 2010. január 2. 01:40
Boldog Uj Évet mindenkinek!
Véleménym szerint Solyom Lászlo Ur volt eddigi legjobb államfönk. Egy jo hazafinak tartom, igaz, csak szimbolikus a személyisége. Nem véletlenül nem engedték be Szlovákiába, és tavaly március 15 -én Romaniában sem engedték hogy a gépe leszálljon Marosvásárhelyen. Egyébként meg az a véleményem hogy a következö köztársasági elnökünk személyétöl még jobban fognak tartani ezekben az országokban..lehet hogy Ö lesz a magyar történelem elsö nöi köztársasági elnöke.
Köszönöm hogy elmondhattam a véleményem. -
29. Funky McCool 2010. január 1. 23:10
"A jelenlegi parlamenti pártok a felsoroltakat tönkre tette, az újak azt sem tudják mi a gazdaság."
No igen, kezdődött Antall alatt a kárpótlással, a TSZ-ek igen sebes, de koncepció nélküli amivel csak a spekulánsok jártak jól, de ők nagyon.
Horn alatt az elba...ltázott privatizáció (Suchmann T.) tette meg "jótékony" hatását.
Aztán jött Torgyán doktor, azt hiszem ennyit elég elmondani.
Az elmúlt 8 évben szerintem volt 1-2 mezőgazdasághoz értő és tenni akaró politikus hatalmon, de ők sem tudtak nagyon mit csinálni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








