Bulvár

2017.02.21. 07:58

Szolnoki katonák mentették meg Jani bácsit

A szolnoki katonák kutató-mentő csapata mentette ki a múlt héten jégzajlás miatt elszabadult kompról a fedélzeten rekedt férfit. Katonai mentőhelikopter segítségével, csörlővel emelték ki a jégtáblák közé ékelődött hajótestről.

Joó Zsuzsa

Elszabadult egy komp a Tiszán a múlt héten a jégzajlás miatt, majd megrekedt a folyón, Ároktő és Tiszacsege között, fedélzetén egy emberrel.


[caption id="" align="alignright" width="300"] Kötéllel, helikopterről mentették ki a kompost
Fotó: Honvédség
[/caption]– Először a katasztrófavédők és a mentősök siettek a helyszínre, de nyilvánvaló volt, hogy ők nem tudják kimenteni a bajba jutottat a hajóról – meséli Bali Tamás ezredes, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese.
– A műveletirányító központ ekkor értesített minket, hogy siessünk a helyszínre, hiszen attól tartottak, hogy a jég bármikor összeroppanthatja a kikötőtől ötszáz méterre elsodródott kompot.

A kutató-mentő helikopter éppen magasabb készenlétben volt, mert Kecskeméten kiképzési repülést hajtottak végre a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépei, így a riasztás után húsz percen belül már úton voltak az egyenruhások Tiszacsege felé. A speciális, MI-8-as helikopter gyakorlatilag mindennel felszerelt, ami egy mentéshez szükséges: a gép egyik fele úgy néz ki, akár egy rohammentő belülről, a másik fele egy tűzoltókocsi minden szükséges felszerelését tartalmazza.

– A gépen a háromfős gépszemélyzeten kívül két kutató-mentő deszant ejtőernyős tartózkodik, valamint egy felcser, aki képzettsége, tudása alapján akár lent a földön, akár a helikopteren képes lenne végrehajtani bármilyen életmentő beavatkozást – magyarázza Bali Tamás, majd folytatja:

[caption id="" align="alignleft" width="300"] A szintén szolnoki Becs László (képünkön) ereszkedett le Jánoshoz, az azóta már „legendává vált” komposhoz
[/caption]– A folyásiránnyal szemben haladt a helikopter Tiszacsege felé, mert nem tudta senki pontosan, mennyire sodorta le az ár a kompot. Amikor megtaláltuk az elszabadult, jégtáblák közé rekedt hajót, fölészálltunk, majd a személyzet ejtőernyős tagját alpintechnikával a kompra juttattuk. Ő volt Becs Laci, gyakorlott, rutinos kutató-mentőnk.
(Becs Lászlóról nemrégen írtunk már, amikor barátjával együtt mártózott meg a befagyott Holt-Tiszában.)

– Miután leereszkedtem, rögzítettem a bajba jutott gépkezelőt a csörléshez. Szegény férfi igencsak rémült volt, alig várta, hogy elhagyja a „süllyedő hajót”. A férfit villámgyorsan húzták fel a gépre a kollégák, majd utána én következtem – számolt be a mentés folyamatáról Becs László. A felderítés, mentés és a fedélzetre juttatás mindössze nyolc perc alatt zajlott le, a komposnak pedig haja szála sem görbült.

Érdekesség, hogy a komp (fedélzetén Jánossal, a gépkezelővel) éppen az egyik tévécsatorna kamerái előtt szabadult el. A megrettent férfit a partról biztatták, hogy kapaszkodjon erősen, hamarosan jön a segítség.
Azóta az ott rögzített képekből már egy kisfilm is született, mely a legkeresettebb videó lett a megosztócsatornákon, csaknem négyszázezren nézték meg.

Sok emberen segítettek már

A katonai kutató-mentő csoportból kettő működik az országban, egyik a keleti, a másik a nyugati országrészben.

Tavaly, szinte pontosan egy évvel ezelőtt ezek a szakemberek voltak a helyszínen a Vértesszőlősön történt kisrepülő baleseténél is.

– A köd miatt egy Cessna kénytelen volt annyira alacsonyan repülni, hogy végül nekiütközött egy hegyoldalnak – idézi fel az eseményeket Bali Tamás ezredes. – A gép a fák közé zuhant, messziről nem is lehetett látni, merre van. Bennünket riasztottak. Mivel nem tudott a gépünk leszállni, ugyanúgy, mint most, a kompnál, szintén a magasból mentettünk. Egy ember meghalt a helyszínen, de a másikat sikerült kórházba szállítani, ő túlélte a balesetet. A legtöbb embert viszont a vörösiszap-katasztrófánál mentettünk meg, akkor éjjel-nappal dolgoztunk, egy éjjellátó-készülék segítségével.

Tavaly, szinte pontosan egy évvel ezelőtt ezek a szakemberek voltak a helyszínen a Vértesszőlősön történt kisrepülő baleseténél is.

– A köd miatt egy Cessna kénytelen volt annyira alacsonyan repülni, hogy végül nekiütközött egy hegyoldalnak – idézi fel az eseményeket Bali Tamás ezredes. – A gép a fák közé zuhant, messziről nem is lehetett látni, merre van. Bennünket riasztottak. Mivel nem tudott a gépünk leszállni, ugyanúgy, mint most, a kompnál, szintén a magasból mentettünk. Egy ember meghalt a helyszínen, de a másikat sikerült kórházba szállítani, ő túlélte a balesetet. A legtöbb embert viszont a vörösiszap-katasztrófánál mentettünk meg, akkor éjjel-nappal dolgoztunk, egy éjjellátó-készülék segítségével. A szintén szolnoki Becs László (képünkön) ereszkedett le Jánoshoz, az azóta már „legendává vált” komposhoz Kötéllel, helikopterről mentették ki a kompost
Fotó: Honvédség -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!