Közélet

2016.08.22. 15:35

A hagyományos szakok továbbra is a legnépszerűbbek

Az idei felvételik során az általános eljárásban összesen 252-en kerültek be a Pallasz Athéné Egyetem szolnoki Gazdálkodási Karára.

M. G. A.

Nappali tagozaton 125-en, míg levelezőn 127-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől az intézményben. Az alapszakok közül a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakra 34 jelentkező került be, míg a magyar nyelvű kereskedelem és marketing szakra 21. A pénzügy és számvitel szakon jövő hónaptól 26-an kezdhetik meg a tanulmányaikat, a turizmus-vendéglátás szak tananyagának elsajátításának pedig 12-en foghatnak neki, derül ki a felsőoktatási intézmény tájékoztatásából.

Egyébként akadtak olyan alapszakok is, amelyek már nem Szolnokon indulnak, hanem immár az egyetem valamelyik másik karához, jellemzően a kertészetihez tartoznak. Ami a felsőoktatási szakképzést illeti, abban a turizmus-vendéglátás (turizmus) tudhatja magáénak a legnagyobb felvett hallgatói létszámot, ide ugyanis összesen 35 hallgató kerülhetett be.
Lezárult már a pótfelvételik időszaka is. Így az ennek során felvett hallgatók száma is ismert, 49-en kerültek be ilyen módon a karra ebben az esztendőben. Közülük 28-an nappali tagozatosok, 21-en pedig levelezősök lesznek.

Alapképzésben 24-en, felsőoktatási szakképzésben pedig 25-en kezdhetik meg tanulmányaikat a következő tanévben.
A Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Karán a pótfelvételi számokkal együtt idén is megközelítették a 2015-ben felvett hallgatói létszámot. Ezen kívül tendenciaként megállapítható, hogy a hagyományos, nagyobb múltú szakok megőrizték a népszerűségüket, keresettségüket. A felsőoktatási szakképzésben terén van néhány olyan, amelyben nőtt a felvettek száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!