Kultúra

2016.10.26. 12:50

Kibontották a több mint 45 éves időkapszulát

Kibontották az eltávolított felszabadulási emlékmű talapzatában talált időkapszulát. Azt remélték, hogy lejátszható lesz majd a benne elhelyezett filmszalag.

T. A.

Sajnos pont az idő fogott ki a fém hengeren, amit egyébként a fedélbe vésett felirat szerint a Tiszamenti Vegyiművek Leonov szocialista brigádja készített. Az emlékművet 1970 április elején avatták fel, az akkori megfogalmazás szerint hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából, és hétfőn bontották le.
A kapszulát a bontást végző cégtől az önkormányzat vette át. Onnan átkerült a levéltárba, megtisztították, kibontották.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Tálas László az időkapszulából előkerült kordokumentumokat mutatja. Egy részükkel bizony elbánt az idő. FOTÓ: Mészáros János
[/caption]

– Stúdiónk nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy a korabeli visszaemlékezések szerint egy filmszalag is lesz a kapszulában – mondta Tálas László, a Szolnok Tv szerkesztő riportere.
– Csakhogy helyette fekete szutykos lé volt benne, ami talán a feloldódott filmszalagból maradt vissza, így a filmet nem tudtuk lejátszani. Volt még benne korabeli Néplap is, ami szintén megrongálódott, tiszta penész volt, ki is kellett azonnal dobni. Találtunk még benne különböző kiadványokat, amik szintén jelentősen átáztak, illetve egy bronz érmet. A levéltár dönti el, hogy restaurálhatók-e ezek, és hogy hol lehet ezt megtenni: Budapesten vagy akár itt Szolnokon is – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!