Bulvár

2008.12.17. 13:50

Kocsmában volt: a halottnak hitt férfit a tűzoltók keresték

Lángokba borult kedden este egy ház Jászberényben. Miközben a helyszínen mindenki azon dolgozott, hogy kimentsék a romok alól a sokak szerint bentrekedt tulajdonost, ő vártalanul megjelent, s közölte, a maffia gyújtotta fel a házát. Egyébként pedig az mentette meg az életét, hogy amikor a tűz fellobbant, ő egy italmérésben tartózkodott.

Banka Csaba

Nagy erőkkel kivonuló tűzoltók szirénázására lehetett figyelmes kedd este a jászberényi Szent László utca környéke. Nem messze a lakóteleptől ugyanis egy kis vályogház gyulladt ki. A tűzoltók természetesen eleve azt feltételezik egy lakástűznél, hogy akár ember is lehet odabenn, így ha lehet, még nagyobb erőbedobással láttak munkához. Ráadásul az összesereglő szomszédság is állította, hogy a házban lakó bácsi ilyentájt már otthon szokott lenni.

Amint megkezdték az oltást, az épület tetejének egy része beszakadt, és látni lehetett, hogy a többi részét sem sok tartja már. Ablakon át, a tetőn keresztül, dacolva a még fellobbanó lángokkal és az áthatolhatatlannak tetsző füsttengerrel, amint egy apró lehetőség volt máris az épületben voltak a lánglovagok. Kutatták, keresték a ház lakóját.

Az utcán rajtra készen várakoztak már a mentők, megérkeztek a rendőrök. A helyszínre érkeztek a szociális munkások is, hiszen Erdődi bácsit, a ház lakóját ismerik. Az áramszolgáltató kiérkező emberei már fenn is voltak a szomszédos villanyoszlopon, hogy áramtalanítsák az épületet, sőt munkához látott a polgári védelem is. Néhány perc múlva megszületett a döntés, és a mentést vezető tűzoltó kiadta az utasítást: az egész épületet bontani kell, s ha arra van szükség tégláról téglára kell megvizsgálni a törmeléket, hogy az idős ember nyomára bukkanjanak. A mentés vezetője Jászberény helyszínre érkező polgármesterét is gyorsan tájékoztatta a kialakult helyzetről.

A füstölgő épülethez a bámészkodók között egy idős bácsi ballagott egyre közelebb. A zsebre dugott kézzel csámborgó emberben pedig egyre többen vélték felfedezni az ízzé – porrá égett ház lakóját, Erdődi bácsit. Meg is kérdezték többen, hogy övé-e a ház? Az érkező válasz azonban már nem volt egyértelmű. Mondjuk maximum valami dünnyögés félének lehetne nevezni. Többen odaszóltak a tűzoltóknak, azok meg megpróbálták kideríteni gyorsan, hogy vajon tényleg az öreg-e a ház lakója. Azután a helyszínen lévő szociális dolgozó határozottan azonosította.

— Hol volt bácsi? — kérdezik tőle aggódva többen is.
— Hol lettem volna? — érkezik a csaknem sértődött válasz. — Hát itt a kocsmában.
— Leégett a háza…!
— Az le, hadd égjen. Ilyen mocsokságot csinálnak velem mindig.
— Kicsoda? — kérdezem nagy érdeklődéssel, hátha érkezik valamilyen válasz.
— Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok… — kezdte a nótát felelet gyanánt a bácsi. Nem kellett képzett egészségügyi dolgozónak lenni ahhoz, hogy éljünk a gyanúperrel: komoly mennyiségű alkoholt fogyaszthatott emberünk a közeli ivóban.
— Mégis mi az, hogy ezt szokták magával csinálni? — próbálkoztam ismét a kérdésfeltevéssel.
— Hát a maffia.
— A maffia gyújtotta fel a házat?
— Az hát — mondta, majd folytatta a dúdolást: — Csillagok csillagok…
— Hol fog lakni?
— A házban, hol laknék máshol.
— De hát teljesen leégett.
— Nem kell nekem sok hely, jó az nekem úgy is ahogy most van — jegyezte meg, majd zsebre dugott kézzel tovább ballagott. Gondolom mégis úgy döntött csak megnézi a házát.

Később a tűzoltóktól megtudjuk, hogy az idős embert éjszakára az idősek otthonában helyezték el, és ma döntenek arról, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani számára. Egy biztos: kis rozoga házába nem térhet vissza. Nem tehetnek mást vele mint hogy a földdel teszik egyenlővé az életveszélyessé vált épületet. A tüzet követő utómunkák a tűzoltók számára a késő éjszakáig eltartottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!