Közélet

2015.06.18. 13:20

Minden mozdulatunkat kamerák figyelhetik majd

A Belügyminisztérium pályázatán 463 önkormányzat összesen 3,6 milliárd forintot nyert térfigyelő kamerák telepítésére – írtuk hétfőn. Megyénkben 12 település kapott pénzt meghatározott műszaki paraméterű kamerákra. Megkérdeztünk pár települést a megyében, milyen kamerarendszer-fejlesztés zajlik náluk.

Szoljon.hu

dome cctv camera with control box

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Jász-nagykun-szolnok A 12 település: Jánoshida (3,7 millió Ft)Jászalsószentgyörgy (5,8), Jászapáti (4), Jásztelek (5,3), Kenderes (6,6), Kétpó (5,2), Öcsöd (3,4), Rákóczifalva (2,4), Szolnok (46,3), Tiszaderzs (4,8), Tiszatenyő (6) és Tószeg (4,8)

Az elnyert pályázati támogatás segítségével Jánoshidán a meglévő nyolc térfigyelő kamerát újabb hattal egészíthetik ki – tudtuk meg Eszes Béla polgármestertől. – Úgy vélem, inkább a megelőzésben lehet nagyobb szerepe a rendszer bővítésének, igaz, előfordult már, hogy elkövetett bűncselekmények felderítéséhez próbáltak adatokat gyűjteni a meglévő térfigyelő kamerák segítségével a rendőrök. A rendszer bővítése július végére fejeződhet be.

Mezőtúron önerőből valósították meg a térfigyelő kamerarendszert, amely a legkorszerűbbek közé tartozik. Jelenleg huszonnégy kamera figyeli a közterületeket, ám az önkormányzat szándéka, hogy még több ilyen eszközt telepítsenek. 2013-ban a bűncselekmények, szabálysértések száma mintegy 25 százalékkal csökkent a városban az előző évhez viszonyítva.
- Kunmadarason jelenleg négy kezdetleges térfigyelő kamera van, amiből jó, ha kettő működik, azok felvétele is használhatatlan - mondta érdeklődésünkre Guba László polgármester. Az önkormányzat pályázott, s az elnyert 12 millió forintból 19 kamerát vásárolt. Már folyik a rendszer kiépítése és egy hónapon belül működik is. Most azokat, főleg nem a központhoz közeli utcákat látjuk el kamerával, amelyek a rendőrségi ellenőrzések során a „legbűnösebb” útvonalnak minősültek – mondta. A település első embere a kamerák felszerelésétől a közbiztonság javulását várja, s mint elmondta, az önkormányzat keresi az újabb pályázati lehetőségeket, hogy bővítsék a most felálló kameraállományt.

A kunszentmártoniak manapság nagyon is érzik a kamerák hiányát. Az elmúlt hetekben két épületet is megrongáltak, vandál módon összefirkálták azokat. A gazdák frissen felújított „székházát” nem figyelte kamera, a graffitis kilétÈt azóta sem fedték fel. De nem találták azt azokat az ember(eket) sem, aki(k) a Szent Márton templom falán üzentek valakinek piros festekkel. Pedig ott még térfigyelő is volt, kár, hogy az nem működött. Bár Kövesdy Zsolt plébános rendőrségi feljelentést tett, az egyenruhások nem bukkantak az elkövetők nyomára. Annak ellenére, hogy még pénzjutalmat is felajanlottak annak, aki információval tud szolgálni a falfirkáló kilétét illetően.

- Képviselő-testületünk úgy döntött a közelmúltban történt események hatására, hogy nem várunk pályázatokra, önerőből vásárolunk térfigyelő kamerákat, 3-4 darabot is - mondta Wenner-Várkonyi Attila polgármester.
– A rendőrség a jogszabályoknak megfelelően használhatja fel a közterületi kamerák felvételeit a bűncselekmények elkövetőinek azonosításához, valamint a jogsértések alkalmával – mondta el lapunk kérdésére Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Ugyancsak nagy segítséget jelentenek egy baleset során a szituáció, illetve a felelősségek tisztázásánál is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!