Közélet

2015.09.30. 12:30

Mindent figyelnek az intelligens kamerák

Tekintélyt parancsoló kamerarendszert szereltek fel egy betonkonzolra Jászberény észak – keleti kapujában, a 32-es főúton. Több olvasónk is érdeklődött, vajon milyen célt szolgálnak a technikai eszközök.

Banka Csaba

Érdeklődve figyelték az elmúlt hetekben Jászberény lakói, hogy a 32-es főúton, a Hatvan felől érkező sáv mellett egy betonkonzolt helyeznek el, majd folyamatosan újabb és újabb kamerákat, kiegészítő technikai eszközöket szerelnek fel rá. A napokban már tájékozató tábla – Közúti ellenőrzés/Traffic control – is jelzi, folyamatos közlekedésellenőrzési ponttá vált az útnak ez a szakasza. Több olvasónk is érdeklődött arról, hogy tulajdonképpen milyen ellenőrzéseket is végez majd ezt a berendezés?



Először a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságán érdeklődtünk a rendszer kiépítéséről. Mint kiderül, a beruházást nem a közútkezelők hajtották végre. A folyamatban annyi szerepük volt, hogy a szükséges engedélyeket kiadták a rendszer kiépítésére, minden egyéb feladatot a rendőrség koordinált. Az eszköz része az úgynevezett Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontok (KKEP) rendszerének.

A plice.hu honlapon kiadott tájékoztatás szerint az év tavaszán indították a rendszer első elemeként – már élesben – a változtatható helyű ellenőrzési pontokat. Akkor sokat olvashattunk az intelligens traffipaxokról, amelyek folyamatos funkcióbővítéssel lehetőséget adnak a sebességellenőrzésen kívül a közlekedésrendészeti munka támogatására is. Alkalmasak ugyanis az automatikus rendszámfelismerésre, a forgalomszámlálásra és a torlódások észlelésére. Ezeket a kiegészítő funkciók megjelenését az év harmadik negyedévére prognosztizálták. A változtatható helyű KKEP-k ellenőrizni tudják a fényjelző készülékek jelzésit és a vasúti átjárón történő áthaladásra vonatkozó előírások megtartását, az autóbusz forgalmi sávok és a leállósávok igénybevételét, valamint a biztonsági öv használatát is. A technikai eszköz lehetőséget ad a közúton közlekedő, veszélyes árut szállító járművek észlelésére, valamint a behajtási tilalom megszegésének, a záróvonal átlépésének regisztrálására is. A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat változtatható helyű  elemeit egészíti ki a fix telepítésű ellenőrzési pontok. A korábbi hivatalos tájékoztatás szerint ebből az ország mintegy 130 helyszínén mindösszesen 365 forgalmi sávot figyelnek majd.

Érdeklődtünk a Jász – Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol Szabó Zita sajtószóvivőt sikerült elérnünk. Arról egyelőre nem szólt a tájékoztatás, hogy a berényi kamerákat mikortól élesítik, vagy élesítették-e már. A hivatalos tájékoztatás igényével kérdéseinket az ORFK sajtóosztályához továbbították, ha kiderül a pontos dátum, tájékoztatjuk olvasóinkat. Minden esetre a technikai infrastruktúra már kiépült. A folyamatos forgalomellenőrzés technikai háttere rendelkezésre áll a Jászság fővárosában, és részletes adatokat gyűjthetnek arról, hogy ki-ki épp merre közlekedik, illetve, hogy szabályosan vesz-e részt a közúti forgalomban járművével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!