Négyen küzdöttek a holtágnál az anya és gyermeke életéért

Kedden délután a szolnoki Holt-Tiszához riasztották a rendőröket és a tűzoltókat — tájékoztatta honlapunkat Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy harminchárom éves helyi nőre és öt hónapos gyermekére lett figyelmes egy négy fős társaság a holtág partján. Az édesanya elsődleges információk szerint öngyilkossági szándékkal ereszkedett a vízbe kisgyermekével együtt. Az egyik fiatalember utánuk úszott és a kicsit sikerült a szárazra húznia. A nőnek csónakjával egy idősebb férfi és a többiek siettek a segítségére. Végül őt is épségben kimentették. Az ügyben jelenleg folyik a vizsgálat.

A kórházban hírzárlatot rendeltek el

Az öthónapos kislányt továbbra is a gyermekintenzív osztályon ápolják. Mindössze ennyit sikerült megtudnunk tegnap a Holt-Tiszából kimentett édesanya és gyermeke állapotáról. A Hetényi kórházban ugyanis főigazgatói utasításra hírzárlatot rendeltek el az üggyel kapcsolatban — tájékoztatta lapunkat dr. Retkes Tamás, a gyermekosztály vezető főorvosa.

Ezek a rövid tények, amelyekről honlapunk már kedden beszámolt. Ám e néhány perc örökre meghatározó élmény marad a 28 éves Rafael Józsefnek, 20 éves öccsének, Rafael Attilának és barátaiknak, a 26 esztendős Jakab Gusztávnak és a huszonegyedikben járó Makula Lajos Zoltánnak. Annak a négy fiatalembernek, akik a vak véletlen folytán, ám példamutató bátorságról és ítélőképességről tanúságot téve váltak a dráma főszereplőivé, (s akik külön kérték, hogy írjuk le, büszkén vállalják roma származásukat — a szerk.).

— Jól ismerjük a környéket, elég sűrűn megfordulunk arra — meséli a kis társaság rangidőse, Rafael József. — Kedden délután azért néztünk szét azon a részen, hogy ígéretes horgászhelyet keressünk magunknak. Ám már a vízpartra vezető Árpa utcában feltűnt egy elhagyatott, üres babakocsi. Persze, rögtön szétnéztünk és kisvártatva meg is láttunk egy hölgyet, aki a víz felé fordulva, nekünk háttal ücsörgött az egyik rozoga stég szélén.

A fiúk kiszálltak az autóból és odamentek megkérdezni, nincs-e gond. Ám nemleges választ kaptak. Közben látták: az asszony kisgyermekét is a karjában tartja.
— Bár az édesanya elhárította segítő szándékunkat, a körülményeken látszott, hogy valami nem stimmel — folytatta a történetet Gusztáv. — Így igaz, ráadásul ingatagnak, nagyon idegesnek tűnt. Ezért aztán monduk is neki: bele ne ejtse a kicsit a vízbe — vette át újra a szót József. — Erre ő azt mondta: jól van, ám miután megpróbált felállni, olyan kábán és bizonytalanul mozgott, hogy megint kértük: adja át a babát, amíg lejön a stégről.

Az asszony végül ráállt a jó szóra és odaadta gyermekét az idősebb Rafael-fivérnek. Kifelé menet a pallón egyensúlyozva majdnem leesett, ám Zoltán még időben elkapta. Közben vissza akarta kérni a kislányt, ám a srácok ragaszkodtak hozzá, hogy inkább a babakocsinál adják vissza a csöppséget. Miután ez megtörtént a gyermek sírva fakadt, ám József — aki már három, köztük egy nyolc hónapos gyermek édesapja — hiába kérte vissza, mondván: majd ő megnyugtatja, az asszony már nem adta ki a kezéből. Végül a társaság jobb híján elköszönt, ám nem mentek messzire. Tisztes távolból szemmel tartották az eseményeket.

— Idővel a hölgy eltűnt, hamarosan pedig egy platós kisteherautó állt meg a közelben. Ám egy darabig nem szállt ki belőle senki — idézte fel a mentőakció előtti perceket József. — Kicsit vártunk, aztán odamentem. Ekkor derült ki, vízműves szakemberek ülnek a kocsiban. Ők mutatták csodálkozva, hogy a nő már legalább derékig a vízben áll és kezében a babával befelé sétál.

A fiúk azonnal megértették, ennek fele sem tréfa! Visszarohantak a stégre és kiabáltak, adja ki a gyereket. Ám ő nem reagált, pedig a kicsi arca már helyenként lila volt, máshol meg halottfehér. József megpróbált utánuk nyúlni, ám nem érte el a távolodó nőt. Ezért ledobta kabátját és felső ruháit, majd maga is belegázolt a jéghideg vízbe.

— Az édesanya először kiabált, hogy ne menjek utána, aztán elengedte gyermekét és úszni kezdett a Holt-Tisza közepe felé — ömlött a szó a huszonnyolc éves fiatalemberből. — Közben a csatornaműves szakemberek hívták a mentőket. Én kiemeltem a babát és kitettem a stégre. Levettem a csuromvizes ruhácskáit, majd betakartam Zoli kabátjába. Beültünk a fűtött, platós kocsiba, ám még percekig kétségbeejtőnek tűnt az állapota. Habzott a szája és sem a pulzusát nem tudtam tapintani, sem a lélegzését nem érzékeltem. Mindenesetre óvatosan dörzsölve próbáltam melengetni. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire magához tért. Kinyitotta a szemét, de merev volt a tekintete. Hörgött és amikor oldalra fordítottam, véreset hányt. Aztán felsírt. Amíg én vele voltam elfoglalva, a többiek egy idős, csónakos férfi segítségével a nő után indultak, aki hevesen ellenkezett, így csak nagy üggyel-bajjal tudták beemelni a ladikba.

Mire Attila, Gusztáv és Zoltán partot értek, a mentők, az asszony anyósa, majd férje is megérkeztek, így mindannyian megnyugodhattak kissé. Ám az ugyancsak a helyszínre siető rendőrök kérdéseire válaszolgatva még további egy órát maradtak a parton. S bár József vizes ruhában ácsorogta végig a szemlét, kutya baja sem lett a kényszerű fürdőtől.

— Nem is éreztem a hideget. Amit tettünk, azt szerintem nem annyira a tudatunk, mint inkább az ösztöneink vezérelték — állította, miközben öccse, illetve barátai helyeseltek. A nagymama és az apuka a helyszínen megköszönte a segítségünket, ám még ennél is fontosabb, hogy a kicsi és az édesanyja is életben maradtak. Azóta már meg is látogattuk őket és ha a család nem veszi rossz néven, később is szeretnénk majd tartani velük a kapcsolatot.