Digitália

2023.08.28. 06:00

Vízi szem – életet menthet a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat eszköze

Nem mindennapi készüléket kezdett el napi rendszerességgel használni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

MW

Forrás: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

A speciális, víz alatti szonár lehetővé teszi, hogy akár mindössze másfél perc alatt megtalálják a vízben eltűnt testet, ezáltal pedig időben megkezdhessék az újraélesztést. Ez az időtartam a szonár segítségével tizedannyi, mint az eddigi, hagyományos keresések esetében.

Nyáron egyre többször hallunk vízbe fulladásokról és vízi eltűnésekről. A találóan AquaEye-ra, azaz „vízi szem”-re keresztelt szonár, képes megtalálni egy testet a nyílt vízben, ezzel pedig akár életmentő is lehet.

„Ez olyan vízalatti keresőeszköz, amit nyílt vízi strandon tudunk használni, ha megtörténik a baleset. Ilyenkor a helyszíni vízimentő azonnal be tud menni a vízbe és a szonár segítségével késlekedés nélkül fel tudja kutatni az áldozatot. Ha nagyjából be tudják határolni, hol tűnt el az illető, akkor másfél perc alatt képesek megtalálni, ami tizede az eddigi keresések átlagos idejének. Pár hete egy hétvégi napon volt az Újpesti-öbölben egy vízbe fulladás, és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották a vízi szonárral. A csapat másfél perc alatt megtalálta az áldozatot” - mondta el Verőcei Attila, az eszközt Magyarországon egyedüliként forgalmazó RSCtech  ügyvezetője.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot évente tucatnyi hasonló esethez riasztják. A kis, másfél kilós szerkezettel azonban most sokkal könnyebb dolguk lehet: öt percen belül akár nyolcezer négyzetméternyi vizet is át tudnak vizsgálni.

Csak az emberi testre fókuszál

Hogy az egyedülálló, speciális keresésre kifejlesztett eszköz minél hatékonyabban és célirányosabban tudjon keresni, több mint ezer testet szkenneltek be, hogy megnézzék a szonárjeleiket. Később ezt építették be a mesterséges intelligenciával tanított eszközbe, amely egy X-szel jelöli a kijelzőn a feltételezett test helyét. A pontos távolság és irány is egyszerűen leolvasható. A szonár csak az emberi testet jelzi a vízben, minden más jelet figyelmen kívül hagy (pl. nagyobb halak).

 

„Ennek köszönhetően pár órás képzés és gyakorlás után egy laikus is könnyen tudja használni az eszközt, nem kell hozzá speciális szonár képzettség. Éppen ezért bízunk benne és dolgozunk is rajta, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen majd ez az eszköz a nyílt vízi strandokon és a kereső- illetve mentőegységeknél” – tette hozzá Verőcei Attila.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata két készülékkel rendelkezik a Balatonon. További két AquaEye pedig már az Erzsébet-táboros gyerekekre is vigyáz a Balatonnál: a készülékből az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány két darabot is vásárolt, amelyek a Zánkai Erzsébet-táborba és a Fonyódligeti Erzsébet-táborba kerültek. Ezekben a gyermektáborokban már ez a speciális eszköz is az átfogó biztonsági intézkedések része.

Noha az eszköz hamarosan talán egyre több kutató-mentő szolgálatnál és strandon is készenlétben lehet majd, az alapvető szabályokat addig sem árt figyelmen kívül hagyni. Csak a kijelölt helyeken fürödjünk, felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe, alkohol vagy más szer hatása alatt pedig még a partot is el kell kerülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!