Járvány

2022.01.28. 18:39

Nem rontja a fogamzás esélyeit a koronavírus elleni vakcina

Az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erősíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhető negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele - hangsúlyozzák a Semmelweis Egyetem (SE) vezető szülész-nőgyógyász professzorai.

Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja 

- hívta fel a tanulmány kapcsán a figyelmet az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetése.

Az egyetem pénteki közleményében azt írta, nemzetközi tapasztalatok szerint a fogamzóképes korú nők egy része továbbra sem veszi fel a koronavírus elleni védőoltást, mert aggódnak a vakcina termékenységre gyakorolt, esetlegesen káros hatásai miatt.

Mint írták, a tanulmány - amely januárban jelent meg az American Journal of Epidemiology-ban - szerzői arra voltak kíváncsiak, milyen hatást gyakorol a koronavírus elleni oltás, illetve a fertőzés a spontán teherbeeséssel próbálkozó párok termékenységére. 2020 decemberétől 2021 novemberéig összesen 2126 amerikai, illetve kanadai nő vett részt a vizsgálatban szociodemográfiai, életmódbeli, valamint egészségügyi kérdőívek nyolchetenkénti kitöltésével.

Kiderült, 

a koronavírus elleni vakcina felvétele egyik partner esetében sem okoz érzékelhető változást a termékenységben, vagyis az oltás nem rontja a fogamzás esélyeit. 

A nők esetében a fertőzés sem rontotta érdemben a termékenységet, a férfiak esetében azonban átmeneti termékenységcsökkenés jelentkezett.

A koronavírus-fertőzés férfiak esetében tehát a termékenység rövid távú csökkenésével járhat, a védőoltás azonban egyik partnernél sem károsítja a termékenységet 

- összegeztek a tanulmány készítői.

Az SE közleménye idézi Ács Nándort, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóját, valamint Bánhidy Ferenc igazgatóhelyettest, akik szerint a hazai és nemzetközi irányelvek eddig is egyértelműen javasolták az oltás beadatását a várandósságot tervezőknek.

A szakemberek szerint fontos, hogy most már egy nagy klinikai vizsgálat is igazolja: maga a védőoltás semmilyen formában nem befolyásolja negatívan a termékenységet, sem férfiak, sem nők esetében. Ez - teszik hozzá - egy újabb nagyon jó érv a még esetleg bizonytalankodó leendő kismamák tájékoztatásához.

A nemzetközi ajánlásokkal összhangban a mesterséges megtermékenyítés előtt állóknak is kifejezetten javasolt a vakcina - írták.

Bánhidy Ferenc szerint kezdetben ajánlott volt néhány ciklusnyi szünetet tartani a lombikbébikezelés elindítása és az oltás között, azonban ma már - az összegyűlt tapasztalatok alapján - ezt sem tartják szükségesnek, mivel a tervezett terhesség előtt beadott védőoltás semmilyen hatással nincs a későbbi várandósságra.

A nemzetközi és a saját klinikai tapasztalatok is azt mutatják, hogy 

a várandósok esetében a koronavírus-fertőzés súlyosabb szövődményeket okozhat, illetve nagyobb arányban alakulhatnak ki ezek 

- hangsúlyozták.

Bánhidy Ferenc úgy látja, a legveszélyesebb ebből a szempontból a delta variáns, amely a tüdőszöveten kívül a méhlepény szövetét is képes megtámadni, és előfordult, hogy ez a magzat halálához vezetett. A koronavírus abban az esetben is veszélyes a magzatra, ha a méhlepényt nem támadja meg a vírus, de az édesanya tüdőkapacitásának romlásával a magzat oxigenizációja sérülhet - hívták fel a figyelmet.

A szakemberek a hazai irányelvek szerint a második és a harmadik trimeszterben javasolják az oltást, ekkor az emlékeztető oltásnak sincs akadálya az mRNS alapú vakcinákkal. Fontos szempont, hogy 

az édesanya beoltásával a magzat is kap egyfajta védettséget, mivel az anyai szervezetben megjelenő antitestek kimutathatók a köldökzsinórból és méhlepényből 

- hívták fel a figyelmet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!