Koronavírus

2022.04.08. 11:15

Öt háromszor beoltott kórházi dolgozóból egy elkapta az omikront

Több mint 20 százalékuknak lett pozitív a tesztje a harmadik vakcina felvétele utáni két hónapon belül.

Egy svéd tanulmány szerint öt kórházi dolgozóból egy kapta el az új típusú koronavírus omikron változatát annak ellenére, hogy háromszor is be voltak oltva. Noha a fertőzöttek többsége tünetmentes volt, a vírusszám elég magas volt ahhoz, hogy akár kilenc napon át is képesek legyenek fertőzni – közölték az SVT svéd televízióban szerdán.

A kutatásban a stockholmi Danderyd kórház 375 dolgozóját tesztelték kétnaponta, négy héten át. Több mint 20 százalékuknak lett pozitív a tesztje a harmadik vakcina felvétele utáni két hónapon belül. Többségük tünetmentes volt.

Először követtük végig a vírus koncentrációját a légutakban meglévő omikronfertőzés során. Meglepődtünk, hogy milyen sokak tesztje lett pozitív, és milyen magas volt a vírusszámuk annak ellenére, hogy nem sokkal korábban kapták meg a harmadik oltást

– mondta el az adásban Charlotte Thalin szakorvos, aki részt vett a kutatásban.

A szakember szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy a SARS-CoV-2 omikron változata képes kijátszani az immunrendszert. Az eredmények ennek ellenére nem jelentik azt, hogy a vakcinák nem segítenének. Charlotte Thalin szerint védenek a koronavírus okozta Covid–19 súlyos változata ellen, ami veszélyes lehet a be nem oltottakra, az idősekre és a kockázati csoportokba tartozókra.

Minimalizálni akarjuk a fertőzés terjedését, mivel az új variánsok kialakulása valószínűbb, ha erősen terjed a fertőzés

– magyarázta.

A tanulmány szerint a kutatásban részt vevők többségét a Pfizer–BioNTech vagy az AstraZeneca vakcinájával oltották.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!