Finom falatok egy óra alatt
Mik ezek?
XNem kell, hogy fejtörést okoznak a bejelentés nélkül érkező vendégek, ha akad a kamrában, vagy a hűtőben némi hús, zöldségek és gyümölcs. Az alapanyagokból rövid idő alatt fejedelmi fogások készíthetők. Egy joghurtos csirkesaláta például bő fél óra alatt az asztalon lehet, de az almákba töltött szárnyashúsnak sem kell több háromnegyed óránál. Ha akad segítőtárs is, a finomságok még előbb csillapíthatják a vendégsereg éhségét. A finomságok ráadásul látványosak is, a siker tehát garantált. Az érkezők talán azt sem hiszik majd el, hogy a háziasszonyt váratlanul érte a villámlátogatásuk.
Az alábbi receptek persze máskor is jól jöhetnek. Amire azonban érdemes ügyelni, hogy nagyobb létszám esetén az adagokat növelni kell, hiszen az itt megadott mennyiségek négy főre érvényesek. A felsorolt hozzávalók hiánya esetén sem kell kétségbe esni. A fűszerek, illetve különleges összetevők elhagyhatók, vagy mással helyettesíthetők. A fogások így is élvezetesek.
Töltött csirkemell salátával
Töltött csirkemell salátával - FOTÓ: KISKEGYED KONYHÁJA
Hozzávalók: 40 dkg csirkemell filé, 12 dkg finomra darált szárnyashús, 5 dkg füstölt pulykamell, 0,5 dl tejszín, 1 ek. mazsola, 16 szem tisztított, főtt gesztenye, 0,3 dl konyak, szárnyas fűszerkeverék, őrölt fehérbors, reszelt szerecsendió, Provance-i fűszerkeverék, 10 dkg színes paprika, 4 ek. eperöntet, 4 ek. olívaolaj, 2 ek. balzsamecet, saláta
Elkészítés:
1. Keverje össze a darált húst a tejszínnel, a konyakkal, a megmosott mazsolával, az felkockázott füstölt hússal, és 6 szem összevágott gesztenyével. Ízesítse szárnyas fűszerrel, borssal, szerecsendióval.
2. Szúrja fel óvatosan a csirkemelleket, s töltse bele a masszát. Szórja meg kívülről is a csirke-, és provance keverékkel. Tekerje mindet alufóliába. Előmelegített sütőben 150 Celsius fokon süsse 40 percig úgy, hogy félig vízben legyen. Ha kész, vegye ki, s hagyja kihűlni a fóliában.
3. Halmozza a felvágott salátákat és paprikákat egy tányérra. Locsolja meg olíva olajjal és tegye mellé a felszeletelt csirkemellet. Minden tányérra tegyen egy gesztenyét, locsolja meg eperöntettel és balzsamecettel.
Elkészítési idő: 60 perc
1 adag: 377 kcal
Joghurtos csirkesaláta sajtkosárban
Joghurtos csirkesaláta sajtkosárban - FOTÓ: KISKEGYED KONYHÁJA
Hozzávalók: 10–10 dkg rucola, kínai kel, paprika, lila káposzta, 5 dkg póré, 2 grépfrút, 40 dkg főtt csirkemell, 2 dl joghurt, 0,5 dl olívaolaj, 1 tk. mustár, 1 kk. durvára tört bors, 1 ek. méz, őrölt szerecsendió, só
A sajtkosárhoz: 30 dkg szeletelt edámi sajt
Elkészítés:
1. Szeletelje vékonyra a kínai kelt, a káposztát, a hagymát, és a paprikát. Adja hozzá a megtisztított grépfrútot. Aprítsa fel a csirkemellet.
2. A vékonyra szeletelt sajtlapokat (9x9 centiméteres lapok) vágja ketté. Zsírpapírra rakjon ki egy 5 szeletkéből álló kört. Papírral együtt tegye mikróba, és ezer watton kb. 4 percig hevítse. Akkor jó, amikor a sajtot tapintásra szilárdnak érzi. Kivéve a papírral együtt fordítsa egy kerek tálka külső felére, hogy felvegye a formát. Amikor kihűlt, megtöltheti a kosarakat.
3. Keverje ki a joghurtot az olajjal, a mézzel, a mustárral, sóval, szerecsendióval és borssal. Forgassa az öntetbe az összeaprított húst és a zöldségeket, majd tegye a kosárkába. Salátára helyezve tálalja.
Elkészítési idő: 40 perc
1 adag: 552 kcal
Töltött alma szárnyashússal
Töltött alma szárnyashússal - FOTÓ: KISKEGYED KONYHÁJA
Hozzávalók: 4 db alma, 30 dkg szárnyas hús, 10 dkg színes paprika, 5 dkg póré, 2 dkg pörkölt dióbél, 3 dkg vaj, 1 ek. kapribogyó, 2 dl tejszín, só, őrölt fehérbors, sáfrány
Elkészítés:
1. Mossa meg az almákat. Vágja le a tetejüket, a belsejüket kanállal kaparja ki. A szép részeket összevágva tegye félre. Tegye tepsibe, és 160 fokon 5 percig süsse az almákat.
2. Vágja csíkokra, és vajon pirítsa le a húst. Tegye rá a csíkokra vágott paprikát, a megtisztított, fél karikákra vágott pórét. Pirítsa össze. Sózza, borsozza, szórja bele a sáfrányt. Öntse rá a tejszínt, a kapribogyót, a dióbelet, és a félretett almadarabokat. Két percig forralja a ragut, majd töltse meg vele az almákat. Frissen tálalja.
Elkészítési idő: 50 perc
1 adag: 358 kcal
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








