Közélet

2006.11.20. 08:08

Sokba kerülhet a lógás

Akár több tízezer forintot is fizethetnek a szülők, ha gyermekük túl sokat marad ki az iskolából. A jelenség egyre jobban terjed, és nem csak a rendezetlen családi körülmények között élő fiúk-lányok körében.

SZOLJON

A szolnoki Belvárosi Általános Iskola tavaly még küszködött a diákok igazolatlan hiányzásaival. Ratkai Kitti gyermekvédelmi felelős elmondta: az elmúlt évi száznál is több eset arra késztette őket, hogy új rendszert alakítsanak ki.

A tankötelezettség 18 éves korig tart

Az oktatási törvényben foglaltak szerint a tankötelezettség a tizennyolcadik életévig tart. Vagyis a gyereknek egészen eddig kötelessége és joga iskolába járni, és kellő aktivitással tanulni. A gyermekvédelmi törvény és egyéb jogszabályok alapján a családjának ehhez biztosítani kell a megfelelő körülményeket. Mégis előfordul, hogy különféle okok miatt egyesek nem találnak el az iskolába.

Az első hiányzás után már felveszik a kapcsolatot a Contact Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal. A harmadik esetkor a szolgálat értesíti a szülőt, a tizedik után pedig az iskolával közösen a jegyzőt. Az új intézkedés meghozta a hatását, az idei tanévben még egyetlen igazolatlan hiányzás sem volt az iskolában. Az egyik szolnoki általános iskolában tavaly végzett fiú jó néhány lógós volt osztálytársát fel tudta sorolni. Akadt köztük két lány, akik szinte csak harmadnaponként fordultak elő az iskolában. De valamikor még szombaton is bementek. Persze nem buzgóságból, hanem mert nem voltak tisztában a napokkal. Bakóné Kácsor Anna, a Contact központvezetője elmondta, hogy az oktatási intézménnyel és az önkormányzattal mindig egyeztetnek, és az igazolatlan hiányzásoknál figyelembe veszik az óraszámot is. Szabálysértési eljárást az első folyamatban még nem kezdeményeznek, de ha nem változik a helyzet, akkor erre is sor kerül. Karcagon a Zádor Úti Általános Iskolában nem jellemző a notórius hiányzás.

Jómódúak és szegények is beletartoznak

A lógást általában kiskamasz korukban kezdik el a diákok, vagyis 10—11 évesen. Ez a korhatár azonban egyre csökken, és a legszélesebb társadalmi réteget érinti. Nem kell anyagi problémákkal küzdeni egy családnak ahhoz, hogy a gyerek kimaradjon az iskolából. Sokszor a jómódúakra is jellemző, hogy nem foglalkoznak kellő mértékben csemetéjükkel. Ennek is lehet iskolakerülés a következménye. Természetesen inkább a szülői hozzáálláson múlik a dolog, nem az anyagi helyzeten.

Két-három havonta ha egy-egy eset fordul elő — tudtuk meg Nagy Józsefné igazgatótól. Jellemzően mindig ugyanazokról a gyerekekről van szó. Megesik, hogy az érvényes orvosi igazolás mellé 1—2 nappal megtoldják a betegséget, vagy a fogorvostól a kezelés után nem jön vissza a gyerek az iskolába. Eddig egy diák volt, aki több hetet hiányzott, a többiek csak egy-két napot. Az iskola ezeket a feljelentéseket továbbítja a polgármesteri hivatal szabálysértési hatóságához, ahol az eljárást lefolytatják. Kunmadarason az önkormányzati általános iskolában is feljelentik a jegyzőnél a tíz órán túli hiányzókat. Mint dr. Vincze Anita jegyzőtől megtudtuk, általában ugyanarról a 8—10 családról van szó minden alkalommal. Elsősorban a felsős tanulók körében fordul elő többszöri lógás. A kiszabott szabálysértési bírságot — 10 ezer forint vagy az alatti, fölötti összeg — a szülők sok esetben nem fizetik ki, hanem átváltják közérdekű munkára. Jászberényben már az elmúlt években is az előírt időpontban, tehát tíz igazolatlan hiányzást követően jeleztek az általános iskolákból. Egyrészt a város jegyzőjének, másrészt a családsegítő szolgálathoz. Bobák Zoltán, a Jászberényi Polgármesteri Hivatal szociális irodájának gyámügyi munkatársa elmondta, éves átlagban mintegy tíz—tizenöt gyermek védelem alá helyezését kezdeményezik a hiányzások miatt. Az első jelzésnél még nem indítanak szabálysértési eljárást a szülőkkel szemben. Később azonban, ha a figyelmeztetésnek nincs hatása, akkor már erre is sor kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!