Hírek

2007.02.25. 18:12

Béremelés helyett több juttatást ajánlanak a cégek

Többnyire lezárultak a hazai társaságoknál az idei béremelésekre vonatkozó döntések

V.G.

Többnyire lezárultak a hazai társaságoknál az idei béremelésekre vonatkozó döntések. A legtöbb helyen már tavaly eldőlt, mennyi lehet 2007-ben a keresetnövekedés maximuma, ám az egyes dolgozók számára csak most, március végéig derül ki, pontosan mennyivel kaphatnak havonta több fizetést – állítják szakértők.

A legtöbben januárban, vannak, akik áprilisban tudják meg a béremelés mértékét, csak néhány cég vár júniusig az emeléssel – mondta lapunknak Kerti Piroska. A Watson Wyatt magyarországi képviselője szerint a megszorító intézkedések direkt módon nem befolyásolták az általános bérfejlesztéseket, sokkal inkább a pénzromlás bizonytalan mértéke miatt tartalékoltak a cégek. Ezt az előrelátók jól tették, mivel a kormány inflációs prognózisa hiába volt 6,2, elképzelhető, hogy az MNB mai előrejelzésében már hét százalék feletti inflációs szám lesz.

A legtöbb vállalat képtelen kompenzálni a dolgozók reálkereset-csökkenését (ehhez szakszervezeti számítások szerint legalább 13-15 százalékos béremelésre lett volna szükség), így inkább béren kívüli juttatásokkal próbálnak enyhíteni a dolgozók helyzetén. Jó példa erre a Magyar Posta, ahol a társaság és a szakszervezetek még tavaly december 20-án megállapodtak, hogy a választható béren kívüli juttatások éves 130 ezer forintos keretösszegét 160 ezerre növelik.

A közszférában 6,65 százalékos bruttó béremelésben részesülnek a dolgozók. Igaz, ez az emelés két részből tevődik össze, 2,5 százalék a múlt évi fizetésemelések áthúzódó hatása, a további 4,15 százalékos éves növelésre pedig úgy kerül sor, hogy júliustól 8,3 százalékos illetménykiegészítéssel együtt értendő bérfejlesztést ad a kormány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!