Hírek

2007.03.07. 18:05

Júliustól fizetnek adót a veszteséges vállalkozások

Az első félévben mentesülnek a veszteséges vállalkozások a rájuk kiszabott külön adófizetési kötelezettség alól, a második félévben viszont már nem ússzák meg – derült ki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

D. N.

Januárig visszamenőlegesen javasolja megszüntetni a kormány az alkotmányellenesnek nyilvánított elvárt adót – közölte Veres János pénzügyminiszter. Az ehhez szükséges törvénymódosítást sürgős eljárás keretében már jövő hétfőn elfogadhatja az Országgyűlés. Így az év első két hónapjára sem kellene a közterhet megfizetniük a veszteséges vállalkozásoknak. A jogszabályváltoztatás az egyéni vállalkozókat is mentesíti az adó megfizetése alól annak ellenére, hogy a rájuk vonatkozó szabályokról még nem foglalt állást az Alkotmánybíróság.

Külön procedúra nélkül visszafizeti az APEH az elvárt adót azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ezen a jogcímen már fizettek be közterhet – ígérte a pénzügyminiszter. Veres tudomása szerint körülbelül ötszázan vallottak már be elvárt adó kötelezettséget, de ennél kevesebben fizették meg a közterhet.

A tájékoztatón kiderült, hogy elvárt adóból az idei évre hatvanmilliárd forint bevételt tervezett a pénzügyi tárca. Az első félévben kieső bevétel pótlására a központi egyensúlyi alapból zárol harmincmilliárd forintot a kormány. Ha túlteljesülnének az idei adó- és járulékbevételek, akkor november 30-áig visszapótolhatja a tartalékba az összeget.

A még hiányzó harmincmilliárd forintot viszont továbbra is a közteherviselésben részt nem vevő vállalkozásoktól kívánja beszedni a kormány. Július elsejétől olyan adót léptetnek életbe, amely megfelel az arányos közteherviselés szabályainak. A pénzügyminiszter nem kívánt részleteket elárulni az új módszerről. A szaktárca a jövő szerdai kormányülésre nyújtja be a törvényjavaslatot, amelyet előzetesen egyeztet a vállalkozói érdekképviseletekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!