Bilincs és/vagy mosoly

Kevés szerencsétlenebb dolog van, mint ma magyar rendőrnek lenni. Jót tenni nem tud, így is, úgy is a támadások keresztüzébe kerül. Vagy töketlenséggel, puhánysággal vádolják, vagy vérszomjas, szadista állatnak állítják be.

A közelmúlt eseményei alighanem felemésztették a rendőrség maradékét önbizalmát is. S hogy ez így történt, azért elsősorban a politikának, a politikusoknak kell viselniük a felelősséget. Azoknak, akik úgy vélik, rendőr-szakmai kérdésekhez is értenek. (Pedig ahhoz se.)

Emlékezzünk csak a Magyar Televízió székházánál történtekre. Nem elég, hogy a rosszul felszerelt, bizonytalanul (vagy sehogysem) vezetett rendőröket össze-vissza verték, megalázták. Utána még azt is megkapták, hogy beszariak voltak, kiscserkész módjára viselkedtek. Október 23. után éppen az ellenkezőjét vágták a fejükhöz: túlzottan keményen léptek fel, ütöttek ész nélkül.

Ha az ember kicsit  is figyeli, mi zajlik a nagyvilágban, egészen másként látja a dolgokat. Az athéni diáktüntetésekről és a koppenhágai kilakoltatás nyomán kitört zavargásokról készült felvételeket látva nem is értem, miről beszélünk idehaza. Ott ugyanis éppen úgy léptek-lépnek fel a rendőrök, mint nálunk. A különbség annyi, hogy azt követően nem kell hónapokig magyarázkodniuk az okostojás politikusoknak.

Ne értsenek félre, természetesen én is a törvényesség és a szakszerűség pártján állok. Viszont azt is tudom, hogy az indokolatlan, ilyen-olyan céllal indított támadásoktól meg kellene védenünk a rendőreinket. Ellenkező esetben ugyanis esély sincs arra, hogy jól tegyék a dolgukat, vagyis: ők védjenek meg minket.