Hírek

2007.03.13. 16:30

Megint jönnek, megfigyelnek

A rendszerváltás környékén még jól eső érzéssel, biztonsággal töltött volna el, ha azt hallom: külföldi megfigyelők érkeznek, ügyelve arra, hogy tisztán menjenek a dolgok. 2007-ben az ilyen hírtől kurva ideges leszek.

Stanga István

A Morva Krisztina társelnök vezette Civil Jogász Bizottság meghívására március 15-én mintegy 100-150 külföldi megfigyelő érkezik az országba, hogy szemmel tartsák a rendőröket  – jelentették be ma. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem az ilyen baromságok mindig feldühítenek.

Amikor még éppen csak tanulgattuk a demokrácia játékszabályait, teljesen rendjén valónak tűnt, hogy külföldieket hívunk az országba. Jobb félni, mint megijedni – gondolhatták az újonnan étrejött pártok képviselői, akik így próbálták megakadályozni az esetleges állampárti trükköket. S talán még ezt követően is indokoltnak látszott egy ilyen lépés, elvégre nem voltak (nem lehettek) komoly tapasztalataink a demokrácia gyakorlásában.

Ma, 2007-ben egy ilyen akció úgy hülyeség, ahogy van. Persze, hogy a jogsértéseket meg kell torolni (ha már megakadályozni nem ikerül). Akár egy rendőr követi el, akár egy tüntető. De minek ehhez segítség? Hogy titokban maradhat? Ugyan, kérem, mit lehet manapság eltitkolni. S mit vehet észre az az itt csámborgó megfigyelő, amit mi nem.

Szóval most megint kiállítottunk magunkról egy szegénységi bizonyítványt. Mert ugye, mi a fenét mond az a német, osztrák, svájci, amikor a férje-felesége megkérdezi: kedvesem, melyik afrikai országba is kell menned tizenötödikén? Nem, nem Afrikába, drágám, csak ide, a szomszédba, azokhoz a félnótásokhoz, akik még másfél évtizeddel a rendszerváltás után is képtelenek önmaguk elrendezni az ügyeiket.

 Nesze neked, országimázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!