Közélet

2007.03.19. 08:36

Mozgalmas hétvége a lánglovagoknál

Pénteken, szombaton és vasárnap 24 esetben riasztották a szolnoki tűzoltók egységeit különböző káresetekhez.

SZOLJON

Mozgalmas hétvégéjük volt a megyeszékhely tűzoltóinak.
20 esetben avar és nádastüzekhez kellett kivonulni elsősorban Szolnokra
illetve a környező településekre, de ezenkívül  a ceglédi tűzoltók kérésére vonulni kellett még Jászkarajenőre, Kőröstetétlenre illetve Ceglédre is nagy kiterjedésű avartüzekhez.

Pénteken egy közlekedési balesethez is riasztották a tűzoltókat a 4. számú főútra Szajol és Szolnok közé.Ebben az esetben szerencsére a mentőknek még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kiemelni a sérülteket a járműből.

Szombaton 0 óra 46 perckor Jászladányba lakóépület tűzesetéhez riasztották a szolnoki és jászberényi tűzoltókat. Egy 10x10 méteres lakóház tetőszerkezete kapott lángra. A tüzet 2 vízsugárral mintegy fél órás munkával sikerült eloltani. Az épületben a tűzeset időpontjában nem tartózkodott senki, személyi sérülés szerencsére nem történt. A tűz keletkezésének okait,és a kár értékét még vizsgálják.

Vasárnap délután Törökszentmiklósra  égő melléképülethez kellett kivonulni. A tűzoltók kiérkezése előtt szerencsére a lakóknak, illetve a szomszédoknak sikerült eloltani a tüzet. Az anyagi kár értéke nem jelentős. Szintén vasárnap délután a szolnoki Millér-parton  21  méhkaptár , és a méhekhez tartozó 2x2 méteres kezelőépület kapott lángra ,amelyek teljesen elégtek. Az anyagi kár az elsődleges felmérés szerint kb. 1.5 millió Ft. A tűz keletkezésének okait egyenlőre vizsgálják.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!