Hírek

2007.03.21. 06:00

Nem hagyták felmondani a biztosítást

Olvasónk felmondta a Cascóját és a kötelező felelősségbiztosítását az egyik biztosítónál, majd befizette az idei első negyedévit egy másiknál. Ám a felmondás nem érvényes.

BAMA

Az ilyen eseteknél a pontos válaszhoz mindig látni kell a biztosítási szerződéseket, mert az a kiindulási alap. Ezt a Dr. Schneider Ügyvédi Irodában hangsúlyozták. A kedves olvasó egyébként a régi biztosítást hivatalos levélben felmondta ugyan, de az nem érkezett meg az első biztosítóhoz a jelzett határidőre. A két határidő között valóban van különbség: az egyiket úgy hívják, eljárásjogi, a másik az úgynevezett anyagi jogi határidő. Utóbbi tényleg azt jelenti, hogy a lemondó nyilatkozatnak 30 napon belül a címzettnél kell lennie. Ezt a megoldást egyébként egyre többen alkalmazzák – erősítette meg az ügyvéd. Olvasónk ígéretet kapott rá, hogy a második biztosító elfaxolja a nyilatkozatot, de az ezt nem tette meg. Nos, ez nem is kötelességük – mondta a jogász.

A hölgy most attól fél: hiába kötötte meg a szerződést a második biztosítóval, futhat a pénze után. A szerződést nem ismerve dr. Schneider látatlanban valószínűsíti, hogy magát a végleges szerződést meg sem kötötték. Elképzelhető, hogy csak valamiféle tervezet született. Egyébként ha egyértelműen nem a hölgy a hibás abban, hogy a második biztosítóval a jogviszony nem jött létre, vissza fogja kapni a pénzét.

Mindig figyelmesen olvassuk el a szerződési feltételeket! Az apró betűs részt ugyanúgy, mint a többit, különösen mert a lényeg sokszor ott van elrejtve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!