Közélet

2007.03.21. 14:57

Birkák szavazzák meg a színház új vezetőjét?

Színjáték az igazgatóválasztás. Röviden így jellemezte a Szigligeti Színház vezetői posztjára kiírt pályázat körülményeit dr. Szikora János jelenlegi színidirektor.

SZOLJON

Éves beszámolója helyett inkább véleményét mondta el az oktatási bizottság tagjainak a jelenlegi pályázati rendszerről. Szikora János kifejtette: Szolnokon is elérkezett a pillanat, amikor a politikai felülírja a szakmai érdekeket. Célzott arra, hogy a pályázat kiírása előtt már felkérték Schwajda Györgyöt (aki korábban már igazgatta a szolnoki színázat — a szerk.), de ő nem vállalta ezt a szerepet.

— Ezért egy kiszemelt személy háta mögött irányítana — mondta Szikora János. Az igazgató szerint a szakmai zsűriben, olyan emberek ülnek, akik valamilyen formában Schwajda-pártiak. — Ettől színjáték ez az egész. Ezért felkérem az oktatási bizottság tagjait, hogy miután meghallgatták a pályázókat, bizonyítsák be, nincs igazam. Ne birka módjára szavazzanak, hanem gondolkodjanak.

A jelenlévők azonnal kikérték maguknak ezt a kijelentést, hozzátéve, elsősorban szakmai beszámolót vártak.

<<<Bővebben az Új Néplap csütörtöki számában>>>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!