Közélet

2007.03.26. 10:15

Ellepték Szolnokot a hirdetős kocsik

Százával állnak a autók a Sándor Pál úttól indulva, szinte a Véső út teljes egészén és a Százados úton. A matricázós cég ugyanis menetrendszerinti ellenőrzését tartja. Ám az időpontok kicsit összetorlódtak.

SZOLJON

Egyik olvasónk szemfülességének köszönhetően (akit ezért az információért megjutalmaztunk) már fél kilenckor kint voltunk a Sándor Pál út és a Véső út kereszteződésénél, ahol matricás autók álltak, amíg a szem ellátott. Folyamatosan érkeztek a kocsik, néhány helyen kisebb társaságokba verődve beszélgettek a tulajdonosok.

Az egyik ilyen társaság arról beszélt, hogy az előző, menetrendszerinti havi ellenőrzés elmaradt, így most két hónap után igyekeztek a cég telephelyére, hogy minél hamarabb átessenek a kötelező autócsekkoláson. Körülbelül 300 kocsi verődött alkalmi konvojba és már reggel nyolc előtt ott voltak a koránkelők.

A szemlén kívül állítólag az elmaradt kifizetési csekkeket is megkapták az autótulajok, bár sokan panaszkodtak még így is, hogy a meózás időpontja április első hetében lett volna esedékes, mégis berendelték őket egy héttel korábban és most hétfőn, a kifizetés első napján annyian álltak sorba, mintha csak valamiféle felvonuláson vettek volna részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!