Hírek

2007.04.04. 09:32

Hogyan legyünk gyorsan szegények?

A Baumag-ügy károsultjai bizonyára örülnek az első fokú bírósági döntésnek, amely jelenthet a számukra egy kis reményt. Mindeközben pedig elfelejtik (vagy tán el sem gondolkodtak rajta), hogy miért jutottak ide.

Stanga István

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma első fokú, még nem jogerős, ítéletében több mint 18 milliárd forint megfizetésére kötelezte a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezetet, illetve jó néhány, a cég érdekeltségébe tartozó vállalkozást. Hogy mikor és mennyi pénzre számíhat a több mint tizenkétezer megkárosított kisbefektető, az erősen kérdéses. Egyfelől azért, mert a döntés ellen még bőven benyújthatnak fellebbezést, másfelől pedig a Baumag felszámolója anno úgy nyilatkozott, hogy a cég ténylegesen számba vehető vagyona (pénz és tárgyi eszközök) nincs egészen hétmilliárd forint.

Ahogy más, hasonló ügyekben, a károsult kisemberek elsősorban az államtól vártak-várnak segítséget, noha a saját felelősségük is vitathatatlan. Természetesen sokan és sokféle motivációtól hajtva mennek bele az ilyen ügyletekbe, az alapvető azonban az átlagosnál gyorsabb meggazdagodás reménye. Hány és hány példa mutatja, hogy a megszokottnál, a racionálisnál számottevően nagyobb hozamot ígérő cégekkel legyünk óvatosak, és mégis... Mindig akadnak, akik úgy hiszik, az ő esetük kivétel. A legtöbbjük ráadásul nem túl jómódú ember, akik nehezen összekuporgatott forintjaikat szeretnék mihamarabb megsokszorozni.

Van aztán a dolognak egy másik vetülete is. Ezernyi felmérés, tanulmány mutatja, hogy mi, magyarok, bizonyos területeken pénzügyi analfabéták vagyunk. Rosszul használjuk a hitelkártyát, fogalmunk sincs a különféle befektetési lehetőségekről, a tőzsde működéséről, arról, hogy mit jelent devizában eladósodni, és így tovább. S ha ez így van (márpedig így van, ezt igazolják a tapasztalatok), mindig lesznek, akik erre a tudatlanságra építve szereznek vagyonokat.

Azt gondolom tehát, a más területeken oly sokat emlegetett öngondoskodásnak itt is működne kellene. Itt sem várhatunk mástól segítséget, hiszen az állam már csak afféle utólagos kármentésre képes. Az óvatosság, az előrelátás, bizonyos pénzügyi alapismeretek elsajátítása megvéd attól, hogy teljesen kizolgáltatottak legyünk. Meg attól, hogy hosszú napokat töltsünk el a bíróságon, tippelgetve, vajon visszalátjuk-e „befektett” pénzünknek legalább a felét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!