Túl könnyű lenne feladni

Márkért összefogott a település

A Zöldutat Alapítvány kezdeményezésére jótékonysági akciót szerveztek Tiszaszentimrén Márk javára. A kisfiú fejlődéséhez egy olyan járáselősegítő készülék szükséges, amely lépésre készteti, biztosabbá teszi számára az ülést. A 450 ezer forintos készülék árának nagyobbik részét téríti az egészségbiztosító, 135 ezer forintot azonban a családnak kellett elteremteni. Ebben segítettek a jószándékú emberek. Köztük volt az édesapa korábbi munkahelye, Varga Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Csonka András színművész, aki a jótékonysági esten is részt vett.

Imre és Éva azonban szinte felfoghatatlan derűvel, kiegyensúlyozottsággal kezeli a csapásokat, melyek sorra érik őket. Nehéz elképzelni honnan, miből merítik az erőt ehhez. Pedig valószínűleg nem így tervezték az életüket, amikor összeházasodtak. Azt mondják, túl könnyű lenne feladni.
— Alig néhány hete vágták le jobb lábamat térd alatt — meséli Imre. — Húsz éve vagyok cukorbeteg, most már naponta négyszer szúrom magam. A párom is ezzel a betegséggel küzd, meg a nagylányunk is, de nálam a legsúlyosabb. érszűkület alakult ki miatta, így korábban már két lábujjamat le kellett vágni. De az sem volt elég, most odalett a fél lábam. Ráadául kilenc évvel ezelőtt volt egy szívinfarktusom. Mégis remélem, hamarosan rendbejövök a műtét után, megtanulok járni művégtaggal, hiszen szükség van rá, hogy mozogni tudjak, autót vezessek.
Valóban nagy szükség van erre, a család legkisebb gyermeke ugyanis állandó törődést igényel, heti-havi rendszerességgel kell orvoshoz, kórházba vinni.
— Márk koraszülöttként alig hat hónapra, 68 dekával jött világra öt és fél évvel ezelőtt — idézi fel a fájó emlékeket Éva, az édesanya. — Halmozottan fogyatékos, nem tud járni, beszélni, nem lát. Amikor megszületett, azt ajánlották az orvosok, hogy helyezzük el egy otthonban, ahol megfelelően gondoskodnak róla, de ezt egy pillanatig sem mérlegeltük. Úgy döntöttünk, amint lehet, hazahozzuk. Négy hosszú hónap után, két kilós súllyal engedték el. Annak idején a második babánk halva született. Akkor megfogadtuk, hogy nem hagyjuk, hogy mégegyszer elveszítsük a gyermekünket.
A család így állandó készenlétben áll. Márkkal folyamatosan törődni kell, ráadásul a kisfiú három évvel ezelőtt epilepsziás lett. A rohamok idején ezért különösen ügyelni kell rá, nehogy megsérüljön a kis beteg. Szerencsére nővére már elég idős ahhoz, hogy ugyanúgy gondoskodjon öccséről, mint szülei, két bátyja pedig épp úgy nyúzza, dögönyözi Márkot, mintha egészséges lenne. Mindannyian úgy nevelik, úgy foglalkoznak vele, mint egy egészséges gyermekkel. S csak remélik, hogy az évek során olyan szintre sikerül fejleszteni, hogy ellássa önmagát. Mert Imre és Éva ereje is véges. Eljön az idő, hogy egyszer majd nem lesznek...