Közélet

2007.05.04. 12:00

Csak a sarki kocsma marad?

A nagyobb városokban általában van diszkó, mozi, színház, étterem, ahová a fiatalok elmehetnek szórakozni, ha kitör a szombat esti láz. Már csak ezért is elfogadhatjuk, hogy a kistelepülésen élők is többre vágynának a füstös kocsmáknál. Más lehetőség viszont nemigen akad számukra.

SZOLJON

— Minden hétvégén felmerül a nagy kérdés, hogy hová menjünk szórakozni — mondja a jászfelsőszentgyörgyi Andi. — Túl sok lehetőség közül nem választhatunk helyben, mivel néhány kocsmán kívül más nincs. Általában autóba ülünk és Tápióbicskére megyünk diszkóba. Egy órán belül bőven ott vagyunk. Ha pedig csendesebb helyre vágyunk, akkor Berénybe nézünk be pizzát enni — mondja a fiatal lány.
A jászladányi fiatalok többsége Szolnok felé veszi az irányt hétvégén. — A megyeszékhely nekünk bevált — mondja Gábor. — Szerencsére még messze sincs, de a legfontosabb, hogy a harmincas korosztály is talál magának néhány zenés helyet, ahol szórakozhat. Van úgy, hogy buli előtt megnézünk a moziban egy filmet, így a két szórakozást összekötjük.
A Jászság legkisebb településén, Jásziványon a sarki kocsmán kívül ma már alig van más szórakozási lehetőség. 
— Mit kínál egy falusi kocsma a fiataloknak? — kérdeztük az iványi Évát.
— A kis falusi kocsmákat sokan azért választják, mert olcsóbbak, mint a városi szórakozóhelyek. Ha nincs autója az embernek, akkor el van szigetelve — panaszkodik Éva.
— Régebben még hetente, kéthetente volt diszkó a művelődési házban, ma már sokkal ritkábban. A barátokkal, ismerősökkel összejövünk a kocsmában és beszélgetünk, iszogatunk, biliárdozunk. Vannak, akik miután a garatra öntenek, elmennek bulizni Hevesre, Jászszentandrásra, ahol van diszkó. Az iványi kocsmában olcsóbban megússzák az italozást, mint egy városi helyen. Száz forintért már lehet inni egy gyengébb minőségű háromcentest, két deci boroskolát pedig már nyolcvanért is megkap. Sokkal több alkoholt tud megvenni azért a pénzért, ami máshol éppen csak a belépőre lenne elég — véli a fiatal lány.
Attól, hogy egy település város, még nem biztos, hogy a fiatalok találnak megfelelő szórakozóhelyet. A jászapáti Laci elmondta, hogy a kocsmákon, pizzérián kívül nem válogathatnak a szórakozóhelyekben. — Ráadásul mindegyik akkor zár be, amikor az élet beindul — véli a fiatalember. — A haverokkal busszal szoktunk átmenni Szentandrásra diszkóba. Így nem kell azon veszekedni, hogy ki vezessen, mert az nem ülhet a volán mögé aki már ivott. Ha mondjuk az esti kilences busszal megyünk át, akkor még benézünk egy-két kocsmába is és utána megyünk bulizni. Ha vége a dorbézolásnak olykor szerencsések vagyunk és akad ismerős, aki hazavisz bennünket kocsival. Persze van, amikor marad a hajnali busz — mondja a fiú.

Jobban szeretnek bulizni, mint könyvtárba járni
Ha a diákok szabadon választhatnának, akkor legszívesebben házibuliban, moziban, koncerten, étteremben és diszkóban töltenék el estéjüket — derül ki az MTA RKK Szolnoki Társadalomkutató Osztályának 2005-ben, a megyei ifjúság helyzetéről készült kutatásából. A megkérdezett fiatalok kevésbé kedvelik a könyvtárlátogatást, művelődési házak programjait, tudományos előadásokat és a vallásos közösség rendezvényeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!