Hírek

2007.05.09. 14:35

Lejárató kampányt sejt az Il Ferro tulajdonosa

A tulajdonos szerint az egész ügy a cége lejáratására indított, megrendezett színjáték volt

Németh Márk

„Nem az Il Ferro hivatalos szerződéseit lehetett látni a köztévé kedd esti híradójában sugárzott riportban. A bemutatott papírokon ugyanis céges fejléc látható, ellentétben a hivatalos dokumentumokkal” – állította érdeklődésünkre Körmendi Ákos, az Il Ferro ügyvezető-tulajdonosa. A MTV stábját üres iroda, az udvaron szétszórt céges papírok látványa fogadta, amikor az autóreklámozással foglalkozó Il Ferro egyik budapesti telephelyén forgattak. A Híradóban elhangzottak szerint az ügyfelek személyes adatait is tartalmazó szerződéseket, fénymásolatokat is találtak a kiürített iroda udvarán.

Körmendi szerint az egész ügy a cége lejáratására indított, megrendezett színjáték volt. A sajtóban megjelentekkel azt állítja, hogy nem elmenekültek a Tatai utcai irodából, hanem a főbérlő és a cég közötti konfliktus miatt döntöttek a telephely megszüntetése mellett. Másik budapesti irodájuk továbbra is üzemel.

Szentendrei Angéla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivőjétől megtudtuk: az Il Ferro ügyében csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozás keretében megvizsgálják, hogy a telephely udvarán talált három kartondoboznyi iratot. Ennek során megvizsgálják, hogy követett-e el bárki bűncselekményt azáltal, hogy hanyagul kezelte az ügyfelek adatait. Ez csak abban az esetben állapítható meg, ha az érintettek közül bárkinek hátránya származott abból, hogy illetéktelenek is hozzáférhettek adataikhoz. Szentendrei Angéla hozzátette: minden a nyomozáshoz szükséges iratot és szerződést már korábban lefoglalt a rendőrség. Így a most felbukkant céges papírok valószínűleg semmilyen új, használható információt nem tartalmaznak.

A rendőrségi nyomozás miatt több hirdető felmondta az Il Ferroval kötött szerződését – közölte Körmendi. Állítása szerint jelenleg is próbálják meggyőzni a partnereiket az együttműködés folytatásáról, ez azonban – a cég körül kialakult botrány miatt – nem könnyű feladat. Az ügyvezető április végén tartott sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy minden ügyfelüknek fizetni fognak június elején, összesen mintegy 300 millió forintot. Viszont már nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, miszerint a kialakult helyzet fényében hány százalék esélyt ad arra, hogy ténylegesen fizetni fognak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!