Hírek

2007.05.10. 17:21

Nemzetek utcája a gyereknapon

A Nemzetközi Gyermekvédelmi Szolgálat a főváros önkormányzatával közösen idén is megrendezi ingyenes gyermeknapi rendezvényét a Városligetben május 26-27-én

BAMA

A Nemzetközi Gyermekvédelmi Szolgálat a főváros önkormányzatával közösen idén is megrendezi ingyenes gyermeknapi rendezvényét a Városligetben május 26-27-én – jelentette be Hans Peter Schiff, Németország magyarországi nagykövete egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
A nagykövet hangsúlyozta: ezúttal is több mint egy tucatnyi ország nagykövetsége szervez különleges programokat a gyerekeknek a Nemzetek utcája fantázianevű helyszínen, a Napozóréten. Átnyújtott egy ötezer eurós támogató csekket is Kuncze Gábornak, a gyermekmentő szolgálat alelnökének. Kuncze kiemelte: a már hagyományos program népszerűségét mutatja, hogy tavaly mintegy félmillió gyermek és felnőtt vett részt rajta. Edvi Péter, a szolgálat elnöke megemlítette: idén meghívásukra Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is érkeznek vendéggyerekek.

A programkavalkádban egy minigolf versenyt is megrendeznek, amelynek nyertesei egyéves Popcorn és Százszorszép előfizetést kapnak az Axel-Springer Magyarország Kft. felajánlásából 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!