Kibédi Ervin: egy szemérmes komikus

[caption id="" align="alignleft" width="200"] Legtöbben máig vele azonosítják Hacsek jellegzetes, esetlen figuráját
[/caption]Sajátos sors jutott neki. Kiváló karakterszínésznek tartották, azonban alkata, orgánuma és csípős humora miatt általában elkerülték a klasszikusok, inkább a kabarék, a kuplék világában jegyezték. Bár nem ő volt az első Hacsek, mégis a legtöbben máig vele azonosítják a kávéházi mókák e jellegzetes, esetlen figuráját. Egy rövidke dal is az ő nevével fonódott össze, ez az "Én nem hiszem, hogy normális vagyok..." című opus.

Azt csak az ínyencek tudták róla, hogy operaénekesnek készült, hogy verseket is írt, hogy komolyan érdekelte mind az ornitológia (madártan), mind a növénynemesítés. "A virágokkal addig-addig kísérletezgetett - meséli a vele 30 évig együtt öltöző kolléga, Zana József -, amíg fel nem találta az üvegcsőbe húzott orchideát, ami népszerű és praktikus ajándék, hiszen akár egy-másfél hónapig is kitart, nem fonnyad el." Zana Kibédit azért is nagyra becsülte, mert - ahogy ő fogalmaz - vágta a latint, és sakkozni is kiválóan tudott. Színes egyéniségét hűen kifejezte viselete is: színpompás nyakkendőket, furcsa fejfedőket, kalapokat hordott. Kollégáinak néha az volt az érzésük, hogy kezd hasonlítani imádott papagájához, Kokóhoz. "A madárral olyannyira összhangban volt - emlékezik a pályatárs -, hogy volt olyan darab a Révay utcában, amelyben még fel is lépett vele…"

Straub Dezső, aki szintén hosszú évekig volt a Vidám Színpad tagja, állítja: Kibédiben szemérmes embert ismert meg. "Azt éreztem vele kapcsolatban, hogy titkon nem volt maximálisan elégedett azzal, amit elért. Operaénekesi ambícióit például feladta. És olyan, szerintem kifejezetten neki való feladat megformálásánál sem gondoltak rá a rendezők, mint amilyen a La Mancha lovagja" - említi. Straub ugyanakkor elismeri: soha nem ismerte meg igazán Kibédit, a magánembert. "Előttem soha, egy másodpercre sem nyílt meg" - vallja.

Zana József viszont éppen arra büszke, hogy a Vidám Színpad három legendájával - vagy ahogy akkoriban nevezték: a "3 Kával", Kazal Lászlóval, Kabos Lászlóval és Kibédivel egyaránt - már-már atya-fiúi kapcsolatba került. "Ervin az ellentmondások embere volt. Egyfelől nagyon zárkózott, másfelől igazi poéngyáros típus" - summázza. Straub úgy emlékszik rá, hogy civilben savanyú tudott lenni. Zana állítja, hogy a savanyú nem ide illő jelző. "Nem titkolta az érzéseit. Akit utált, azt a vérig utálta, akit szeretett, azzal a haláláig éreztette, hogy milyen fontos neki. A fanyar humora azonban nemcsak színpadi kellék volt. Túl sok színdarabban ezért nem is tűnt fel. Őt egyszerűen nem lehetett belepréselni egy szerepbe. Mindig megmaradt annak, aki volt: Kibédi Ervinnek" - rögzíti Zana.

Kibédi, Kabos és Kazal egyébként egymás közt félig-meddig tudatosan leosztották a "szerepeket". A kis Kabos a francia, könnyed elegancia híve volt, Kazal László színész volt éjjel-nappal, míg Kibédi élvezte, hogy a fanyar humorral azonosítják személyét, előadói lényét. "ők hárman – egy másik korabeli zsenit, a konferanszié Kellér Dezsőt idézve – utcáról utcára, házról házra vették be a közönséget" - figyelmeztet Zana József. A komikus ezt a tényt azért is tartja különösen fontosnak, mert jelzi: a mai magamutogató sztárocskák a nyomába sem érhetnek az igazi nagy művészeknek, akiket még nem kellett megcsinálni. Straub Dezső is megemlíti, hogy sem Kibédi korosztályának, de a fiatalabbaknak, így nekik, a mai ötveneseknek sem való a castingok világa. "Nekünk még nem kellett cigánykereket vetnünk egy meghallgatáson csak azért, hogy később megkapjunk egy munkát. Akkoriban a rendezők eljártak a színházakba, képben voltak, pontosan tudták, ki kicsoda. Igaz, Kibédi képességeit még így sem használták ki eléggé, mégis mindenféle trükk nélkül vált a közönség kedvencévé" - summázza.

Straub szomorúan tapasztalja, hogy az elmúlt tíz évben a régi színésznagyságokkal nem foglalkozik sem a szűken vett szakma, sem a média. Mint mondja, nem naiv, így látja, mi váltja ki ezt a közönyt. "Mindenki a túléléséért küzd. A színészek egymás alá ígérnek, s azon kevesek, akiket sztároknak neveztek ki, elveszítették a józan ítélőképességüket". Zana hozzáfűzi, hogy a legendás Vidám Színpad értékeit, színeit nyomtalanul tüntette el a politikai akarat. Ennek az akarnok, gőgös, a közönséget semmibe vevő hozzáállásnak köszönhető, hogy a kabaré mint műfaj a végóráit éli.

Kibédi Ervin

1924. december 24-én született Budapesten. Tíz éve, 1997. május 5-én hunyt el.

Pályafutás: a bencéseknél érettségizett, majd egy ideig az Új Nemzedék újságírója. Az írás mellett a zene volt a szenvedélye, pályája kezdetén a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesben énekelt.

1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának tagja, innen 1957-ben a Vidám Színpadhoz szerződött, s haláláig itt játszott.

Fontosabb szerepek: Hacsek (Vadnai László kabarétréfájában), Jodelet (Rostand: Cyrano), Fiorillo (Rossini: A sevillai borbély, Caballo felügyelő, Paso: Ön is lehet gyilkos!

Filmek: Rokonok, Dollárpapa, Egy pikoló világos, Gábor diák, Ripacsok, Lila akác, Retúr.

Díjak: Jászai Mari-díj (1967), érdemes művész (1975), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994).

Pályafutás: a bencéseknél érettségizett, majd egy ideig az Új Nemzedék újságírója. Az írás mellett a zene volt a szenvedélye, pályája kezdetén a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesben énekelt.

1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának tagja, innen 1957-ben a Vidám Színpadhoz szerződött, s haláláig itt játszott.

Fontosabb szerepek: Hacsek (Vadnai László kabarétréfájában), Jodelet (Rostand: Cyrano), Fiorillo (Rossini: A sevillai borbély, Caballo felügyelő, Paso: Ön is lehet gyilkos!

Filmek: Rokonok, Dollárpapa, Egy pikoló világos, Gábor diák, Ripacsok, Lila akác, Retúr.

Díjak: Jászai Mari-díj (1967), érdemes művész (1975), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994). Legtöbben máig vele azonosítják Hacsek jellegzetes, esetlen figuráját -->