Lemezkritika

2007.05.14. 14:39

Elton John: Rocket Man — The Definitive Hits

Az ezerarcú (mármint ami az öltözködését illeti) zenész, Elton John meghatározó, korszakos dalai egy lemezen, a hatvanadik születésnap tiszteletére.

Baranyi György

Idén március 25-én lett hatvanéves a nemzetközi zenei élet egyik legismertebb és legkedveltebb énekese–dalszerzője–zongoristája, Elton John. És ha már hatvan év, akkor jubileumi esztendőként kell tekinteni az ideit az angol művész életében. Erre pedig a lemezkiadók is készülnek-készültek, így máris megjelent egy válogatásalbum a Universal Music gondozásában, amelyen összesen tizenhét felvétel kapott helyet. Ez az összegzés javarészt a hetvenes években megjelent lemezek sikereire épít, míg a nyolcvanas éveket két album képviseli, a kilencveneseket egy sem, aztán a 2000-es esztendőket kettő. Az azonban kétségtelen, hogy tényleg a leghúzósabb, jól ismert számok kerültek fel a válogatásra, amelyek megkerülhetetlenek, akár Elton John zenei pályafutását, akár a rockzene egészét nézzük. A dalok többsége a megszokott magas művészi színvonalat nyújtja a remek melódiákkal, a kiváló előadásmóddal, az érzékeny, gazdag hangszereléssel. Többségük hosszabb, határozottan építkező szerkezetű szám, középtempós vagy lassúbb ütemmel. Ám azért van itt vérbeli rocky is, legalább három (Crocodile Rock, I’m Still Standing, Saturday Night’s Alright). Nagyon szép, szívhez szóló dallamú és előadásmódú a Sacrifice és a  Sorry Seems To Be The Hardest Word, mindkettő hatalmas sláger volt anno (és persze most is felülmúlhatatlan a maga nemében). De itt van például a Don’t Let The Sun Go Down On Me, amelyet nem is olyan régen már George Michaellel közösen adott elő Elton John, a közönség legnagyobb örömére. Nagyon jól szólnak a korábbi keltezésű számok is (Your Song, Goodbye Yellow Brick Road, Tiny Dancer, Rocket Man), a feljavított hangzás is sokat jelent persze ez ügyben. A Tinderbox pedig Elton legutóbbi, már idén megjelent lemezéről való, amivel ismét bebizonyította, hogy bármekkora pálya áll is már aháta mögött, még mindig tud új dallamokat és kiváló dalokat hozni. És a végére hagytuk, de azért ne felejtsük el, hogy ebben a pályafutásban nagyon nagy szerepe volt a kezdetektől állandó szövegírójának, Bernie Taupinnak is, úgyhogy ez az ünneplés azért róla is szól!
(Elton John: Rocket Man — The Definitive Hits. Kiadó: Universal Music) 
Számlista: 1. Bennie And The Jets
2. Philadelphia Freedom
3. Daniel
4. Rocket Man (I Think It’s Going To Be A Long Long Time)
5. I Guess That’s Why They Call It The Blues
6. Tiny Dancer
7. Don’t Let The Sun Go Down On Me
8. I Want Love
9. Candle In The Wind
10. Crocodile Rock
11. I’m Still Standing
12. Saturday Night’s Alright (For Fighting)
13. Your Song
14. Sorry Seems To Be The Hardest Word
15. Sacrifice
16. Goodbye Yellow Brick Road
17. Tinderbox

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!