Séta

2007.05.16. 16:23

Négy napos túra egy kis harapnivalóért

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy kifogyott a perselymalacom és túráznom kellett az ennivalóért, elárulom mi történt.

SZOLJON

Egyik nap eszembe jutott, hogy venni kéne valami finomságot. Már nemegyszer sikerült problémamentesen megtennem ezt, így hát ki hitte volna, hogy ezúttal napokig tart majd? Egy bizonyos fajta terméken belül is egy ízt szerettem volna választani, amit ez előtt is ettem. Az első boltban nem találtam rá, így aztán elhatároztam, hogy egy másik helyen keresgélek. Megnéztem, de ott sem találtam, így hát másféle termékkel csillapítottam éhségem. Másnap szintén felkerekedtem. Az egyik szupermarketben kisebb kosarat is elegendőnek tartottam, és úgy emlékeztem, hogy az épületben szokott lenni. Ezen felbuzdulva bementem, mire észrevettem a kaskák hiányát, már késő volt. Az ajtó automatikusan bezárult mögöttem és egy kosár nélküli vásárlóra könnyen rászólhatnak. Így egy tervet eszeltem ki: amikor bejönnek én óvatosan kislisszolok, de nem jött be. Hangos sziréna és egy kedves női hang az értésemre adta: ez nem kijárat. Gondolhattam volna, de akkor valahogy ez nem futott át az agyamon. Ráadásul kénytelen voltam a kívánt termék nélkül távozni, hiszen itt sem ült a polcon. Még a hasonló üzletben sem, ahonnan ráadásul kénytelen voltam vásárolni ahhoz, hogy a kínos szituációt elkerülve kijuthassak. Ugyanis nem volt kedvem üres kosárral végigvárni a kígyózó sort, és az eladónő arcát sem szerettem volna ilyen helyzetben megfigyelni. Nem tehettem mást, lekaptam egy olcsóbb üdítősüveget és indulás. még ezután sem adtam fel, átmentem egy boltba, ahol volt ilyen rágcsálnivaló, habár nem abban az ízben. Beértem aznap azzal is. Másnap szintén beugrottam, de nem találtam rá, így egy olcsóbbal a kezemben távoztam. Csak a negyedik napon láttam meg az iskolai büfében, és most már azért is megvettem, jóval drágábban ugyan. Amikor egy pár nappal ezelőtt kipattant a fejemből az ötlet, még magam sem hittem volna, hogy ennyi áldozatot kell vállalnom érte. Azon a pénzen amit pótlékokra költöttem már vehettem volna még egyet, kínosan éreztem magam az ajtóban és ráadásul napokig kellett a legkülönbözőbb boltokat járnom. Azt is megértem, hogy a biztonság érdekében vannak a felszerelések, de azt hiszem jóval könnyebb és gyorsabb egy egyszerűbb boltban vásárolni, és még nem is kell arra költenem a pénzt, amit nem igazán szeretnék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!