Lemezkritika

2007.05.17. 15:09

Béatrice Ardisson: La Collection Des Reprises Décalées!

Egy francia hangtervező, aki nagyon jó lemezeket szerkeszt egybe mások dalfeldolgozásaiból.

Baranyi

Érdekes jelenség a francia Béatrice Ardisson. Ő annak a Thierry Ardissonnak a felesége, aki szombat éjjelente a közszolgálati France 2-n fogadja sztárvendégeit, köztük írókat, zenészeket, énekeseket, de politikusokat is, hogy műsora címéhez méltóan (Mindenki beszél róla) sokszor botrányos és az intim szférába gázoló kérdésekkel traktálja őket. Béatrice egyébként tervezőként dolgozott, mielőtt férjhez ment, majd a Paris Derniére című rádiós sorozat úgynevezett hangillusztrátora lett. Ez jelentette egyben a fordulópontot is az életében: hangtervező lett belőle, és olyan CD-k kiadására specializálódott, amelyeken dalfeldolgozásokból válogat.

Összesen tíz ilyen, az ő szerkesztésében készült lemez jelent meg. Most pedig ezeknek az összefoglalójaként adták ki az ezekből készült válogatást. Mindegyik lemezéről található rajta egy-egy, igen izgalmas feldolgozást tartalmazó szám. A nyitó Shaft rögtön a keleties, arabos hatásaival, húzós ritmusával hódít, míg a Rolling Stones örökérvényű számát, a Satisfaction-t José Feliciano fúvósokal megspékelt előadásában hallhatjuk. A Britney Spears-dal, a Baby One More Time kemény megszólalást, torzított gitárhangzást kap a két (Frank) Zappa fiú, Ahmet és Dweezel előadásában, a Handsome Hank által feldolgozott Black Hole Sun pedig a ’40-es évek szvinges, álmodozó hangulatát varázsolja elénk. Van itt egy másik feszes Rolling Stones-szám átirat is, a Miss You, míg a hajdani The Supremes-sláger, a Stop In The Name Of Love kedves popdalocska lett feldolgozva is a Bang Gangtől.

Az egyik legjobb felvétel az indiai hatásokkal teledűzdelt elektrós Get Up, Badmarsh & Shri előadásában, de érdekes a brazilos Nem Vem Que Nao Tem is, amely éppenhogy lágyabb dallamokat hoz, mintsem azt egy brazil feldolgozástól várnánk. Ugyanígy finom, érzéki hatású az instrumentális Ocean Beach, amely eredetileg egy Henri Mancini-szerzemény (mint jól tudjuk, ő írta a Rózsaszín párduc zenéjét is). Van egy új felvétel is a lemezen, ez pedig nem más, mint a Eurythmics-től ismert Sweet Dreams, amely itt még erősen technós hatást kapott. Ez az összeállítás bizonyíték arra, hogy Béatrice Ardisson nagyon jó érzékkel tud válogatásokat készíteni a feldolgozásokból! (Béatrice Ardisson: La Collection Des Reprises Décalées! Kiadó: CLS/Naive) 

Számlista:
1. Shaft (Malik)
2. (I Can’t Get No) Satisfaction (José Feliciano)
3. Baby One More Time (Ahmet & Dweezil Zappa)
4. Black Hole Sun (Handsome Hank And His Lonesome Boys)
5. Miss You (Mirwais feat. Craig Werden)
6. Stop In The Name Of Love (Bang Gang)
7. Get Up (Badmarsh & Shri)
8. Nem Vem Que Nao Tem (Wilson Simonal)
9. Ocean Beach (Black Mighty Orchestra)
10. Dedicated To The One I Love (Gil et Lou)
11. Sweet Dreams (Suenos Mojados Tribal Mix) (Strictly East)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!