Közélet

2007.05.21. 10:50

Jászjákóhalma inkább Dózsával kötne fenntartói társulást

SZOLJON

Jászberény Város Önkormányzatának képviselő-testülete a napokban rendkívüli ülésen szándéknyilatkozatot fogadott el intézményfenntartó társuláshoz történő csatlakozásra. Nagy András, alpolgármester elmondta, hogy a döntés értelmében oktatási, nevelési társulásra lépnének két kisebb településsel, Jászfelsőszentgyörggyel és Jászjákóhalmával. Az elmúlt időszakban az érintett települések több megoldási javaslatot is megvizsgáltak az iskolák továbbműködtetésére és jelezték a társulási szándékot Jászberény felé.

Felsőszentgyörgy önkormányzata a közeljövőben megkezdi a tárgyalásokat a társulás létrehozásáról — tájékoztatott Zelenai Tiborné, polgármester asszony. Lukácsi Pál, Jászjákóhalma polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy Jászberény mellett tárgyaltak Jászdózsával, Jászágóval és Pusztamonostorral. Az alternatívákat mérlegelve úgy döntöttek, hogy — kizárólag gazdasági okok miatt — Jászdózsával társulnának. Ezzel kapcsolatban a két település megkezdi a társulásokat. A települések célja, hogy az átalakulásokat követően, szeptembertől probléma nélkül tudják megkezdeni az új tanévet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!