Hírek

2007.05.22. 10:56

Fürdővízzel a rendőrt

Hogy most mindenki a rendőrség bűneire vadászik, az természetes. Miként az az igény is, hogy egy erős, szakszerű, erkölcsileg stabil rendőrségünk legyen. Ám a nagy tisztogatásnak nagy ára lehet.

Stanga István

Nagyon úgy tűnik, a közelmúlt rendőrségi botrányai egész lavinát indítanak majd el hazánkban. Nem feltétlenül a menesztett rendőri vezetők esetére utalok, hanem sokkal inkább arra, aminek most tapasztalhatjuk az első jeleit, s amelynek tulajdonképpen nem sok köze van a testület megtisztulásához. Sőt, véleményem szerint jelentősen hátráltatja azt. 

Mire is gondolok? Nos, arra, hogy mi, magyarok, sokszor átesünk a ló túlsó oldalára. Most például nagyon úgy tűnik, divat lesz jókorát rúgni az egész rendőrségbe. Márpedig ha lehet, akkor sokan meg is teszik. Lesz, aki indokoltan, lesz, aki nem. Maga a rendőrség is igyekszik szánom-bánom magatartást tanúsítani, de ezzel sok fölösleges munkára kárhoztatja saját magát. Nem igazán értem, milyen jelentősége van például annak a külön telefonvonalnak (az egyik médium „spiclivonalnak” nevezte el), amelyen rendőrök ellen lehet panaszt tenni. Hiszen, ha kifogásom volt valamilyen rendőri intézkedés ellen, eddig is megvolt a lehetőségem az ellen fellépni. Hogy mekkora eséllyel, az más kérdés. De nagyobb sanszot ez a különvonal sem garantál.

Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kijelenthessük: számos olyan hívás fut majd be, amely nyomán esetleg indokolatlanul vegzálnak majd rendőröket. Bizonyosan lesz sok kicsnyes bosszú, szívatás, és így tovább. De ez még hagyján, végtére is – igaz, sok fölösleges munka, energia árán – kiszűrhetők lesznek a kamu telefonok. Sokkal nagyobb baj az, hogy maguk a rendőrök nem mernek majd bizonyos esetekben intézkedni, határozottan fellépni, félve attól, hogy feljelentik őket. És ebben a hangulatban nem biztos, hogy lesz, aki megvédi őket.

Nagyon nem lenne jó, ha most országos hajtóvadászat indulna a rendőrök ellen. Annak, aki úgy véli, ettől nem kell tartani, figyelmébe ajánlanám azokat a plakátokat, amelyek keddre virradóra kerültek ki a főváros néhány pontjára, s amelyeken a „POLICE” felirat I betűje egy férfi nemiszerv. Ha akarom, ezt még felfoghatom viccnek is, de a dolog nyilvánvalóan nem áll meg itt. 

Hogy egy erős, szakszerű, erkölcsileg stabil alapokon álló rendőrségre van szükség, az nem vitatható. S ha ennek az az ára, hogy „kidőlnek a csontvázak a szekrényekből” (idézet Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkártól), ám legyen. De a nagy tisztogatás közben arra azért ügyelni kellene, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!