Közélet

2007.05.22. 11:50

Nem fenyeget már az aszály?

Az országszerte közismert Dávid-naptárak készítője szerint az előző évekkel ellentétben nem tartogat komolyabb meglepetéseket az idei nyár.

SZOLJON

Összességében ugyanis átlagos hőmérsékletekkel és csapadékmennyiséggel köszönt ránk ez az  évszak. A nyíregyházi „időjós” érdeklődésünkre elmondta, a következő napokban egyre nagyobb forróság várható, majd fokozatos lehülés kezdődik. Június első felében az átlagosnál is alacsonyabb hőmérsékleteket mérhetünk. Medárd környékén előfordulhat, hogy még nappal sem emelkedik 16 fok fölé a hőmérők higanyszála. A hónap közepétől azután újra visszatér a kánikula és június 20-a táján már harminc fok feletti értékek sem lesznek ritkák. Ezt követően azonban megint csak hűvösebb léghullámok érik el hazánkat. A húsz fokos mélypont július első napjaiban várható, majd trópusi hőség kárpótolja a kánikula szerelmeseit.

A július tizedike utáni jó másfél hét kifejezetten a nyaralóknak kedvez majd, hiszen ekkoriban 35 fok feletti csúcshőmérsékletekre van kilátás. Sőt, bár valamit enyhül a meleg, ám a nyárias klíma egészen augusztus közepéig kitart — ígérte Dávid Mihály. Utána viszont szinte menetrendszerű hidegfront érkezik, amely már magával hozza az ősz első fuvallatát. Mind eközben a tavaszihoz hasonló aszály nem fenyegeti térségünket, hiszen a lehülések idején akár országos esőkre is számíthatunk. A meleg periódusok sem lesznek zavartalanok. Helyi zápor-zivatar a nyár folyamán szinte mindenütt előfordulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!