Hírek

2007.05.29. 06:10

Milyen lesz a gazdák szolidaritása?

Rövidesen eldől, hogy összefognak-e a gazdák az érdekek és a szolidaritás mentén.

Balai F. István

Mivel mintegy húszezer termelő jelezte, hogy kárt szenvedett az április végén és május elején beköszöntött fagyok miatt, az Országgyűlés módosította a Nemzeti Kárenyhítési Rendszerhez való csatlakozás lehetőségét. Az összes kár mértékét a szakértők 40 milliárd forint körüli összegre becsülik. A korábbi helyzet szerint csak az számíthatott kárenyhítésre, aki január 15-éig csatlakozott az említett rendszerhez szántó esetén hektáronként ezer, ültetvény esetén háromezer forinttal. Ám csak mintegy 3600 termelő, a gazdák 6 százaléka élt a lehetőséggel, összesen 300 millió forintot helyezve az alapba. Egy gazda tehát átlagosan 83 ezer forintot fizetett be. A kormány ugyanennyit tehetett még hozzá, tehát 40 milliárd forinttal szemben állt 600 millió.

Teljesen új helyzet állt elő a parlament múlt heti döntésével, miszerint ismét megnyílt a csatlakozás lehetősége: július 15-éig az a gazda is beléphet a kárenyhítési rendszerbe, aki már károsult, de eddig nem fizetett. A gazdálkodók a kárenyhítési összeg 90 százalékát már abban az évben megkaphatják, amelyikben kárt szenvedtek. A már elfogadott törvénymódosításhoz az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges. Ám ha csak olyan gazdák élnek az újbóli csatlakozás lehetőségével, akik egyben károsultak is, nem jut egyről kettőre a rendszer, hiszen a befizetett pénzén felül alig láthat majd valamit egy-egy károsult. Az agrártárca várakozásai szerint a gazdák július 15-éig 2-3 milliárd forint befizetésére vállalnak kötelezettséget, a kormány pedig ötmilliárdot tesz az alapba. Tehát jelentős számú olyan gazda pénzére is számítanak, aki ugyan nem károsult, de szolidaritásból vagy a befizetést a maga hosszú távú érdekeivel is összeegyeztethetőnek tartva csatlakozik.

A jelentkezők száma ezért sokat elárul majd arról, hogy a magyar gazdák mennyire bíznak egy ilyen közös alapban, és mennyire szolidárisak egymással – számítva arra is, hogy máskor ők szorulhatnak a többiekre. A károkat hitelek támogatásával is enyhíteni igyekszik a kormány, ezért megbeszéléseket folytat a bankok képviselőivel. Úgy kalkulálnak, hogy mintegy 20 milliárd forintnyi hitelre lesz szükség, amelynek a futamideje nyolc év, két év türelmi idővel. A kamattámogatás mértéke ötvenszázalékos lesz. A kistermelők abban reménykedhetnek, hogy halasztott fizetési lehetőségeket kapnak az integrátoroktól.

Területenként is eltérő mértékű a fagykár

Tíznapos határidő állt rendelkezésre a gazdáknak a fagykárok bejelentésére. A legnagyobb kár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, de sok ültetvény károsodott Bács-Kiskunban is, ahol 2760 gazdálkodó jelzett fagykárt a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalnak. Ez összesen mintegy tízezer hektár területet érint. A veszteségek nagysága néhány kilométeres körzeten belül is igen különböző, még azonos növényállományban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!