a kecskés ember

2019.08.02. 06:24

Brad Pitt-tel is játszott közös filmben Csuja Imre

Az Üvegtigris Csokija és a Valami Amerika Balája két felnőtt gyerek édesapja és három unoka nagypapája. A színészt ősztől több produkcióban is láthatjuk.

Tóth Ildikó

Budapest, 2018. prilis 18. Csuja Imre Jszai Mari-djas sznmvsz, rdemes s kivl mvsz a Hogy volt?! cm tv-msor felvteln, az MTVA Kunigunda utcai gyrtbzisnak 3-as stdijban. A msorban filmes kulisszatitkokat idznek fel a meghvott vendgek. MTVA Fot: Zih Zsolt

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

Csuja Imre a HOT! magazinnak adott interjút, amelyben eddigi szerepeiről és jövőbeli terveiről is mesélt.

Hajdúnánás nagyon büszke önre. Mi jut eszébe, ha a szülővárosára gondol?

A gyerekkorom, a nagymamám, a szüleim, a barátok, az iskolatársak, a város. Nincs olyan nap, hogy ne jönne elő valami, ha a szüleimmel beszélek. Jó volt ott élni, iskolába járni, úttörőként részt venni a kulturális életben, gimnazistakoromban amatőr együttesekben játszani.

A nagymamája egészen kicsi korától versekre tanította. Mi volt a foglalkozása, hogy ennyire szerette az irodalmat?

1910-ben született, húszévesen a Herbst-féle kalapgyárban dolgozott Szatmárnémetiben. Az édesanyjával színházba jártak, operetteket néztek. Olvasta nekem a Toldit, a János vitézt. A felnőttek gyakran kértek: „Imi, mondj egy verset!” – később ez lett az önálló estem címe is. Kisgyerekként ott tapasztaltam meg először, hogy az emberek nevettek, könnyeztek, katarzist éltek át. Tulajdonképpen a nagymamám készített fel arra, amivé később lettem. Még megérte, hogy felvettek a főiskolára.

A szülei mit szóltak ehhez az érdeklődéshez?

Édesapám, aki asztalos volt, minden vasárnap adott 2,50-et mozijegyre. Úgy mentem haza, hogy teljesen beleéltem magam a főhős szerepébe. Amikor tizennégy éves lettem, már volt televíziónk, néztem a csodás színészeket, és úgy éreztem, ezt szeretném, ezt tudnám is csinálni. Az amatőr színjátszókkal bemutattuk A kis herceget – én voltam a róka –, Ady-verseket mondtunk, egyfelvonásosokat játszottunk. Tizenhét éves koromban döntöttem el, hogy színész leszek. Minden szülő azt szeretné, ha a gyereke többre vinné. Az öcsém férfiszabó lett, de nem a szakmájában dolgozik, üzleti vállalkozása van a párjával. Engem tanárnak szántak, el is mentem felvételizni, de a bizottságnak elmondtam, hogy színész szeretnék lenni. Nem vettek fel. A szüleim, amikor a főiskolára jelentkeztem, voltaképpen a csalódástól, a kudarctól féltettek. Hogy kerülne már be egy hajdúnánási gyerek ezer jelentkező közül a végső harmincba? Ahogy az első fordulón túljutottam, megszeppentek, amikor a másodikon, az öröm, a drukkolás mellett megint a féltés jött, a sikeres harmadiknál már azon aggódtak, mi lesz velem a nagyvárosban.

Milyen volt az első év a kollégiumban, a főiskolán?

Jól éreztem magam, ahogy túljutottam a froclizásokon. Ugratták a naiv vidéki gyereket, nevettek a szerencsére hamar elmúló tájszólásomon. Simon Zsuzsa osztályába kerültem, aki dicsért, ha jól sikerültek a jeleneteim. Aztán időnként megijedtem, hogy mi lesz, ha nem tart ki a tehetségem. Lebénultam, majd megint továbblendültem.

Nagyon hamar megházasodott. Jött a nagy szerelem?

Jött a szerelem Zsuzsával, meg a szerelemgyerek. 85-ben esküdtünk, és a házasságunk ma is tart.

A két gyereke érdeklődött az édesapjuk hivatása iránt, de egyikük sem a Színművészetire járt.

Fanni háromszor jutott el a harmadik fordulóig, de elküldték. Az ELTE gyógypedagógia szakán diplomázott, és már nem az első filmben kérik fel egy-egy szerepre. Bence filmes cégnél dolgozik.

Zsuzsa, a felesége szinkronrendező. Dolgozott vele együtt? A szakmában ismerkedtek meg?

Derzsi János barátom húga, Csilla Zsuzsa egyik legjobb barátnője volt – társaságban jöttünk össze. Rendezett engem a feleségem, nem is egyszer. Amikor én lettem Andy Garcia magyar hangja A férfi, aki igazán szeret-ben, sokan mondták, hogy azért választott engem, mert a férje vagyok. Majd bocsánatot kértek, látva-hallva a végeredményt.

Egészen eltérő karaktereknek, színészeknek kölcsönzi a hangját: Wesley Snipes, Gregory Peck, Al Pacino…

Tudják a szinkronrendezők, hogy képlékeny vagyok. Al Bundynál a huszadik tekercsnél jöttünk rá, hogy a színész elváltoztatott hangon beszél – újrakezdtük, és én sem a sajátomon szólaltam meg.

A Torrentét játszó színész. Santiago Segura szerepet ígért, meg is hívta a sorozatába. Végül is sikerült vele együtt filmezni?

Valóban akart szerepet adni, annyira hálás volt, hogy Magyarországon sikerre vittem a Torrentét. Aztán ilyen-olyan okok miatt mégsem lett a dologból semmi.

A főiskolát elvégezve, Pécs, Debrecen és Eger után Budapestre szerződött, az Arany János Színházhoz.

1990-ben költöztünk a fővárosba. Sokan csodálkoztak, hogy egy gyerekszínházhoz szerződöm. Jó szerepeket kaptam, itt látott meg Máté Gábor a gyerekeivel a nézőtérről. Később meghívott vendégként a Katona József Színházba, ott játszottam a Portugálban, a darab húsz évig volt repertoáron. Státuszuk nem volt. Szabadúszóként dolgoztam tizennégy évig.

Mácsai Pál, a jelenlegi igazgatója a párhuzamos osztályba járt a főiskolán...

Vele a Nagy Imre-filmben forgattunk együtt. Aztán felhívott, hogy üljünk le beszélgetni egy kávé mellett. Tizennégy éve vagyok társulati tag az Örkény Színházban.

Közben a film is felfedezte. És nemcsak vígjátékokban, hanem Janisch Attila, Török Ferenc, Mundruczó Kornél, Mészáros Márta filmjeiben is láthattuk.

Meg is kérdezték, hogy kerültem be ilyen filmekbe. „Be kell járni a Filmgyárba tíz évig ebédelni” – válaszoltam. Ez tényleg így volt: amikor szinkronizáltam, ott ebédeltem. Nagy élmény volt, amikor Janisch Hosszú alkonyában egy buszsofőrt játszhattam, és Törőcsik Mari volt a partnerem. De szerepeltem egy filmben Brad Pitt-tel is. Derek Jacobi egy 1200-ban játszódó történetet készített Budapesten. Egy kiskecskével sétálgattam fel-alá a forgatás elejétől. Jacobi mellé kerestek egy statisztát, egyik sem tetszett neki, majd közölte, hogy az a kecskés ember jöhet!

A közönség egy része a filmvígjátékokból meg a televízióból ismeri. A színházba járók tudják, hogy a legkisebb szereptől a Shakespeare-hősökig ugyanolyan igényesen, átéléssel formálja meg a figurákat.

Elég sok ember eljön az Örkény Színházba, hogy megnézze, mit tud az a Csoki vagy Bala. És gyakran a piros lámpánál is átkiabálnak, hogy láttak Eddie szerepében. Örülök neki.

Most volt az 59. születésnapja. Hogy telt az ünnep? Mi vár önre ősztől?

Baracklekvárt főztünk be a feleségemmel a balatoni házunkban. Zsuzsa már főállású nagymama – a tízesztendős Marci, az öt és fél éves Matyika meg a négy és fél éves Anna gyakran van velünk. Ősszel Bodó Viktor fog rendezni, az Örkény Színházban viszem tovább mind a tíz szerepemet, bemutatják a Mosolyka-filmet, amiben én játszom az édesapát. És folytatódik A mi kis falunk története.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!