Bulvár-celeb

2021.11.21. 09:42

Megvan a Dancing With the Stars győztese: íme a nyertes pár tánca (videó)

A versenyen 9 héten keresztül táncolt 4 páros, közülük került ki végül a legügyesebb, amely hazavihette a díjat. Izgalomból nem volt hiány.

Forrás: TV2

A hírességek közül Árpa Attila, Kinizsi Ottó, Kamarás Iván és Tóth Andi mutathatta meg utoljára tánctudását a színpadon a DWtS utolsó adásában. Három körön keresztül kellett táncolni a végső győzelemért.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Az első fordulóban a nézők szavazatai alapján Árpa Attilától és tánctársától búcsúzott a műsor.

A második forduló során a zsűri választotta ki, hogy melyik korábbi produkciójukat adják elő újra a táncosok. Ennek a körnek a végén Kamarás Iván és partnere esett ki. Így a végső döntőben Kinizsi Ottó és társa Szőke Zsuzsi, valamint Tóth Andrea és táncpartnere Andrei Mangra küzdött.

Az este legvégén Tóth Andi emelhette magasba a trófeát, megérdemelten, ugyanis korábban ők szereztek a legtöbbször maximális pontszámot a zsűritől az adásokban és a mostani este során is magabiztos teljesítménnyel csillogtatták meg tehetségüket a színpadon.

A fiatal énekesnő elérte, amit korábban célként tűzött ki, nem csak a botrányaival, hanem a tehetségével kápráztathatta el a rajongóit – írja a Metropol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!