Bulvár-celeb

2024.01.26. 12:20

Szem nem marad szárazon: így hálálkodott balesete után egy család a magyar mentőknek

Egy baleset után segítettek nekik.

MW

Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Megható levelet kapott az Országos Mentőszolgálat. A levélben egy család hálálkodott a mentőknek, akik ellátták őket, miután január elején Monornál autóbalesetet szenvedtek. A kocsiban utazott a család két kislánya is.  

Mint írták, a karambol után nagyon megijedtek, de a mentők teljes mértékben megnyugtatták őket.

„Soha nem találkoztam még ehhez fogható ellátással és segítséggel, amivel akkor, ott. Két kislányomat teljes körűen megvizsgálták, ahogyan tőlük telt, nézte az ápoló kolléga, hogy a kórházba vezető úton minden rendben van-e. Én, mint édesanya és mint a vétlen autó sofőrje teljes sokkos állapotban minden segítséget megkaptam, de amire a legnagyobb szükségem volt, a biztató és nyugtató szavak. Nem tudok elég hálás lenni és ezt szavakkal ki sem tudom fejezni. Ha minden ember annyira végezné szívvel a hivatását, mint Ők ketten, egy sokkal szebb és jobb világban élnénk”

– állt a levélben, amelyből kiderült, szerencsére a kislánynak, akinek a feje sérült meg, nem történt nagyobb baja, a kórházból is még aznap éjjel hazaengedték őket a szükséges vizsgálatok után. A levelet azért írták, mert a nagy ijedtségben elfelejtették elkérni a mentők nevét – szúrta ki a Bors.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!