lehetőség

2019.07.06. 19:08

Jelentős összegekre pályázhattak a nemzeti parkok

A magyar nemzeti parkok körülbelül 40 milliárd forintnyi pályázati lehetőséghez jutottak a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban, ezt a forrást természetvédelemre, illetve a parkok látványosságaira fordíthatják – mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, a kápolnapusztai Bivalyfesztiválon.

Az államtitkár a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) kápolnapusztai Bivalyrezervátumának hagyományőrző eseményén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a kormány fontosnak tartja, hogy jelentős összegek jussanak a nemzeti parkokon keresztül a természetvédelemre. Egyrészt azért, mert ez a klímavédelem egyik fontos tényezője, másrészt a fejlődő ökoturizmus miatt – tette hozzá.

Tavaly körülbelül 1,6 millió látogatójuk volt a magyar nemzeti parkoknak – ismertette. Elmondása szerint Magyarország területének körülbelül az egyharmada védett, szükséges, hogy a nemzeti parkokon keresztül megőrizzük ezeket az értékeket. A nemzeti parkok összesen mintegy 100 ezer hektárnyi területen újítják meg a zöld területet, a természetet – mondta.

Példaként említette, hogy a Letenye térségében, a Mura mellett megvalósuló pályázat fő célja jó legelőterületek kialakítása a magyar szürkemarha gulya számára, valamint az őshonos növények megőrzése.

Kopek Annamária, a BfNP osztályvezetője arról számolt be, hogy a balatoni nemzeti park 14 bemutatóhelyet üzemeltet, évek óta feladatának tekinti a környezetvédelemre nevelést és a természeti értékek bemutatását.

A bemutatóhelyek egyike a Kis-Balaton természetvédelmi területén található kápolnapusztai Bivalyrezervátum, amely az ország egyik legjelentősebb génmegőrző helye. Az állatok a nagykanizsai állami gazdaság felszámolásakor kerültek ide, a terület kezelését legeltetéssel végzik.

Beszámolója szerint a rezervátumban pályázati forrásból hamarosan pallóösvényt fognak kialakítani a mozgáskorlátozottak számára, továbbá megújítják, fejlesztik a bemutatóhely régi kiállítását, tábláit. A Kis-Balaton fokozottan védett területén, Fenékpusztán pedig 1,2 milliárd forintos uniós forrásból látogatóközpont épül.

A Bivalyfesztivált hosszú évek óta megrendezik, részben hagyományőrző céllal. A családokat állatsimogató és interaktív kiállítás várja, továbbá gyerekprogramok, kézműves vásár. A rendezvény alatt madárvédelmi és természetvédelmi egyesületek mutatkoznak be, és helyi termelők kínálják termékeiket, amelyek egy része a nemzeti park védjegyet is viseli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!