Munkaerőpiac

2019.11.19. 08:11

Több mint 50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez – mondta Varga Mihály.

Debrecen, 2019. október 4. Dolgozók a német Bürkle cég debreceni gépgyártó csarnokában az átadása napján, 2019. október 4-én. A Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban lévõ üzemben 40 új munkahelyet hoztak létre, és tervek szerint az elkövetkezõ években a foglalkoztatottak számának növelése mellett az üzemet további két egységgel bõvítik. A parkot a Xanga cégcsoport üzemelteti, amely hárommillió eurós beruházással alakította ki a gyártócsarnokot, amit bérbe adtak a Bürkle csoportnak. A Bürkle kétmillió eurós technikai fejlesztést valósított meg az új épületben. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A pénzügyminiszter közölte: a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé.

A kormány célja, hogy mindenkinek, aki képes és tud dolgozni, legyen munkája, ezzel összhangban

a program főként a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportokat célozza meg

- jelentette ki Varga Mihály.

Rámutatott: a Munkaerőpiaci reformprogram erősíti az állami foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolatot, így a helyben található, be nem jelentett álláshelyek feltárásával a vállalkozások gyorsabban juthatnak a fejlődésükhöz szükséges munkaerőhöz. A program a járási foglalkoztatási osztályok munkamódszerét teszi hatékonyabbá, amellyel a versenyszférába történő kiközvetítés eredményesebbé válik.

A miniszter kifejtette,

az álláskeresők így – az előszűrést követően – célzottan olyan munkáltatókhoz kerülhetnek, amelyek nagy valószínűséggel alkalmazni is tudják őket a készségeik, képességeik tudatában.

Az inaktívak, a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők körében ezzel tovább növelhető a foglalkoztatás, amellyel közelebb kerülhetünk a teljes foglalkoztatottsághoz Magyarországon.

Varga Mihály az elért eredményekről szólva kiemelte:

2010 óta mintegy félmillió, korábban inaktív munkavállalót sikerült visszavezetni a hazai munkaerőpiacra, ennek eredményeként az aktivitási ráta közel 73 százalékra emelkedett.

A munkanélküliségi ráta az utóbbi időszakban tartósan három százalék közelébe mérséklődött, az álláskeresésben átlagosan eltöltött idő pedig évek óta csökkenő tendenciát mutat.

Egyre kedvezőbben alakul a foglalkoztatás szerkezete is – jelezte. Ez azt jelenti, hogy

a közfoglalkoztatás aránya fokozatosan csökken, miközben a versenyszférában folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma.

Az eddigi tapasztalatok alapján a vállalatokhoz kiközvetítettek döntő többsége három hónap múltán is munkában állt, így a program jellemzően nem átmeneti, hanem tartós megoldást jelent a munkaerőpiaci kihívások kezelésében.

2020 elején Budapestre és további négy megyére, Zalára, Győr-Moson-Sopronra, Veszprémre és Vasra is kiterjesztik a programot, ezzel az ország teljes területét lefedik – tette hozzá a miniszter.

Borítókép: Dolgozók a német Bürkle cég debreceni gépgyártó csarnokában az átadása napján, 2019. október 4-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!