Óriási lehetőségek

2024.01.18. 15:29

Szijjártó: hiszünk a békés és civilizált együttműködésben Kelet és Nyugat között (videó)

A fantasztikus fejlődést felmutató Vietnám óriási lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára, amit a hazai kivitel évi százmillió dolláros rekordjának elérése és fenntartása is bizonyít – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és vietnámi kollégája, Bui Thanh Son Budapesten 2024. január 18-án

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vietnámi kollégájával közös sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy

a délkelet-ázsiai ország gyors gazdasági növekedése megteremtette a lehetőséget az oda irányuló magyar export csúcsának megdöntésének, majd ezen évi százmillió dolláros érték fenntartásának, ami hatalmas teljesítmény.

Kiemelte, hogy hosszas tárgyalások eredményeként megszülettek azok a szükséges döntések, amelyek nyomán jelentősen bővülhetett a hazai baromfitermékek, orvosi eszközök és gyógyszerek kivitele.

Ráadásul szavai szerint az export további növekedése várható, ugyanis már a finisben vannak azok az egyeztetések, amelyek lehetővé teszik majd sertéshús szállítását is Vietnámba.

Illetve kitért arra is, hogy rendkívül ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodás jött létre az Európai Unió és Vietnám között, ennek értelmében a felek 2030-ra a vámok 99 százalékát eltörlik.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy

a következő napok során a magyar és a vietnámi kormány képviselői tizennégy egyezményt írnak alá.

Ezek közül a legfontosabb a külpolitikai együttműködésről szól, minthogy mindkét állam a béke pártján áll, és segíteni kívánja a rendezésben a háború sújtotta országokat – tájékoztatott.

 

Hiszünk a békés és civilizált együttműködésben Kelet és Nyugat között

– szögezte le.

A miniszter végül kifejtette, hogy együttműködési egyezményt köt a két ország mások mellett a kultúra és a vízgazdálkodás területén is, utóbbinak köszönhetően felpöröghet a hazai technológiák kivitele.

Emellett fokozni kívánják a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen is, ami nagyban hozzájárulhat a felek biztonságához

– húzta alá.

Valamint – mint közölte – tíz megállapodás jön létre magyar és vietnámi egyetemek között annak az együttműködésnek az alapján, amelynek keretében már ma is több mint 900 vietnámi hallgató tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában