A nem túl távoli jövő

2024.05.22. 15:00

Digitális megelőzés: a betegségek hamarosan talán már ki sem alakulnak

A digitális technológia segítségével a betegek önmagukat diagnosztizálhatják és önmagukról gondoskodhatnak, sőt a megelőzés révén a betegségek talán már ki sem alakulnak – legalábbis ezt a lehetőséget kínálja a mesterséges intelligencia és az általa elvégzett adatelemzés Balogh Petya startupper, befektető, mentor vélekedése szerint.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A digitális forradalom alapjaiban értelmezi majd újra az egészségügyet. Ennek eredményeképpen pedig itthon is fel fogja váltani betegségipart az egészségipar. Ebben az új korszakban a páciensekből felhasználók lesznek, a gyógyulás gyakorlatilag mindenki számára és szinte minden betegség esetében alapjog lesz – véli Balogh Péter startupper, befektető és mentor, aki e témáról az Origónak nyilatkozott. Az üzletember szerint az egészségügy sokkal hatékonyabbá válhat a mesterséges intelligencia (MI) és a big data felhasználása révén. 

Az MI nem csak arra képes, hogy valós időben készítsen diagnózist, hanem előre jelezheti a problémát, így sokaknál ki sem alakul majd a betegség.

A trendek afelé is mutatnak, hogy az emberek a saját kezükbe veszik majd a gyógyulást, így például az okoseszközökön keresztül gyűjtött és diagnosztizált adatok elemzését a ChatGPT bármilyen nyelven képes lesz elmagyarázni, és akár azonnal megoldást is kínál az esetleges problémára. Ezek következtében az egészségüggyel kapcsolatos kiadások szerkezete drasztikusan megváltozik, az állami költségvetésre rótt terhek csökkenhetnek, továbbá meggyorsítja a mozgást a rendszeren belül térben és időben, aminek köszönhetően jelentősen rövidülhetnek a várólisták – akár már néhány éven belül. 

A betegségkezelés helyett az egészségmegőrzés válhat a rendszer központi elemévé, a világszerte hihetetlen mennyiségben termelődő adathalmaz pedig hozzásegíti az embereket a fizikai és mentális jóllét magasabb szintjének eléréséhez.

Nagy kérdés persze, hogy mely államok, mely cégek és az egészségügyi dolgozók mely rétege profitál majd mindebből rövid, közép és hosszútávon. Az lesz sikeres, aki képes alapjaiban újra gondolni és újra alkotni mindazt, amit az egészségügyről gondolt – teszi hozzá Balogh Péter. Az üzletembere a május 24-én megrendezésre kerülő 3. Digital Health Essential konferencián fejti ki, szerinte mi vár még a magyar egészségügy szereplőire.

Az adatelemzés fontosságára itthon is akad példa. A modern immunterápiának köszönhetően az előrehaladott tüdőrák túlélésében az elmúlt évtizedben Magyarországon is jelentős előrelépések történtek, ezt támasztja alá Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisa. A tüdőrák az egyik leggyakoribb daganattípus Magyarországon, amely miatt több mint 8 ezer ember veszíti életét évente, azonban a késői stádiumban felfedezett betegség 3 éves túlélési esélye az elmúlt évtizedben megduplázódott Magyarországon.

Az Európai Unió éppen néhány hete fogadta el az az Európai Egészségügyi Adattérről szóló szabályozást. Az EU-ban minden másodpercben orvosok, ápolók, gyógyszerészek, kutatók és egészségügyi szabályozók állítanak elő és használnak fel nagyszámú olyan alapvető egészségügyi adatot, amely kritikus fontosságú életmentő munkájuk szempontjából. Ez egy olyan egészségspecifikus adatmegosztási keret lesz, amely egyértelmű szabályokat, közös szabványokat, digitális infrastruktúrákat és irányítási keretet határoz meg az elektronikus egészségügyi adatok betegek általi felhasználására, valamint kutatási, innovációs, szakpolitikai döntéshozatali, betegbiztonsági, statisztikai vagy szabályozási célokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában