Meseország

2020.02.19. 12:10

Csak az veszhet el, aki feladja az identitását

Bardócz Orsolya, Benedek Elek ükunokája három ország között ingázva, három gyermek nevelése mellett gondozza híres ősének örökségét.

Bardócz Orsolya, a nagy mesélő ükunokája Székelyföld belsejében, Kisbaconban nőtt fel, ahonnan a továbbtanulás vágya Budapestre, férje munkája pedig Bostonba szólította – írja a Mandiner cikkében Gacsályi Sára.

Jelenleg, ahogy Bardócz Orsolya mondja, családjával háromlakiak, mikor itthon, mikor otthon élnek a világban.

Egy dolog biztos: bárhol legyen is, Orsi a magyar kultúrát, Benedek Elek örökségét igyekszik fenntartani, ápolni és öregbíteni.

„Elek apó azt vallotta, hogy »az állam nyelvét meg kell tanulnotok, de az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejtenetek«. Sokszor úgy érzem, ezt a mondást valahol rám örökítette; éltem már hét évet Bostonban, most pedig Budapesten lakom, és évente néhány hónapot vagyok csak a kisbaconi szülői házban, mégis mindenhol ugyanannyira otthon tudok lenni, ugyanannyira vagyok magyar. A külhoni élet során ébredtem rá az előbb említett hitvallás lényegére, hogy csak az az ember veszhet el, aki feladja az identitását, aki viszont tudja, kicsoda, a világ minden pontján képviselheti a saját ügyét” – fogalmaz Bardócz Orsolya, aki ükunokaként feladatának érzi, hogy méltó nagykövete, hiteles hírvivője legyen mesemondó, költő, író ősének. Ugyanis

sokan nem tudják, de Benedek Elek számos prózát, lányregényt, történelmi regényt is írt, ahogyan versei is szép számmal akadnak.

Ezeknek a kiadásán is folyamatosan ügyködik Bardócz Orsolya, nem is sikertelenül: elkészült már a Kisbaconi versek című antológia, a Benedek Elek: Testamentum hangoskönyv és a Benedek Elek-emlékalbum is.

Bardócz Orsolya, Benedek Elek ükunokája
Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Orsi egyszer aukción keresi az egykor ükapját illető vagy hozzá köthető kincseket, másszor családfát kutat, megint máskor százéves fényképeket tisztogat. Mindemellett énekel, mesét mond, és hangszeren zenél; újra és újra más formába önti felmenője műveit. Eddig öt lemeze jelent meg, amelyeken Benedek Elek-versek, -mesék vagy mondókák hallhatók megzenésítve. „A családi hagyományoknak köszönhetően gyerekkorom óta a mese, a vers és a zene világa vett körül. Azt is mondhatnám, hogy egyenesen beleszülettem Meseországba” – osztja meg Orsi.

A Mandiner cikke itt olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!