Rendhagyó produkció

2023.09.10. 15:30

A Hagyományok Házában mutatja be új előadását a Magyar Állami Népi Együttes

A Hagyományok Házában mutatják be szeptember 23-án a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét. A rendhagyó produkció részleteit Farkas Máté rendező-koreográfus foglalta össze.

MW

Részlet a Nagyvárosi Vándorok előadásból

Forrás: Hagyományok Háza

Fotó: Nagy Attila

A koreográfus szerint, a Magyar Állami Népi Együttes műsorpolitikája, repertoárja a sokszínűséget tükrözi, az autentikus bemutatók, a magyar és külföldi zeneszerzők műveire épített műsorok, valamint a színházi dramatikus darabok egyaránt szerepelnek. 

Ennek sorában született meg a gondolat egy koncertműsorról. Az ötletnek ugyan voltak előzményei, de egy olyan összeállítás, ami a zenész cigányokat állítja előtérbe, s táncosokkal erősíti a mondanivalót, mindedig hiányzott. Tehát Nagyvárosi Vándorok címmel – a vezetők elgondolása alapján – egy rendhagyó zenekari koncert született

– fogalmazott Farkas Máté.

Hozzátette, hogy számára nagy lehetőség és megtiszteltetés is, hogy Mihályi Gábor együttesvezető – aki már számos alkalommal adott lehetőséget fiatal koreográfusoknak koncepciójuk megvalósítására – őt bízta meg a feladattal.  

Végiggondoltam a teendőket. Vidékről származom, s nálunk nem a magyar népzene volt a meghatározó, inkább a magyar nóta vitte a prímet. Igen, ünnepeken a család, a rokonság, a szomszédság mindig magyar nótára mulatott, a zenész cigányok remekül ismerték e dalkincset, s természetesen mindenkinek megvolt a saját nótája. Koncepciómban a magyar néptánc és a cigányzene elemei egyesültek. A munka során ’kinyílt az olló’, s a zenész cigányok által játszott jazz és etnikus világzene, magyar népzene és magyar nóta ezúttal a magyar néptánc és a ’világszintű’ néptánc alapjául is szolgálhatott

 – avatott be az előadás megszületésének kulisszatitkaiba a rendező-koreográfus.

Mint mondta, a munkafolyamatban nagy segítséget jelentett számára, hogy a társulat mindvégig partner volt.  

Figyeltünk egymásra, s kialakult a párbeszéd: hogyan könnyíthetem meg az életüket, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a közös feladatból

– summázta. 

Rendhagyó produkciót láthat a Hagyományok Házában a közönség
Fotó: Nagy Attila / Forrás: Hagyományok Háza

Az előadás zenei szerkesztő-rendezője Radics Ferenc, az együttes prímása is megkönnyítette a dolgát, hiszen "nagy tudású, s nagy gyakorlatú kolléga, így megkönnyítette dolgomat: a sokszínű kész zenékkel kezdtem dolgozni. Viszont a módosításokat, a sorrend meghatározását már együtt találtuk ki".

A társulat lelkesen, nagy odaadással vett részt a próbákon, de el kell mondanom, hogy az idő is sürgetett minket: az Együttes 15-én Kínába utazik. Egy fesztiválon kell helytállnunk, s megmutatni, hogy a magyar néptánc még mindig a világ élvonalába tartozik. Így sűrű napoknak nézünk még elébe, de ez inkább inspirál mindenkit, s nem megy a munka rovására

– fogalmazott a közeljövő terveivel kapcsolatosan a rendező-koreográfus.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!