Tenisz

2024.02.25. 13:08

Fucsovics Márton főtáblára jutott Dubajban

Fucsovics Márton második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a dubaji, 2,94 millió dollár (1,06 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, így feljutott a főtáblára – írja az MTI.

MW

Fucsovics Márton

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A világranglistán 80. magyar játékos vasárnap a 37 éves Richard Gasquet-val csapott össze, aki jelenleg csak a 126. helyen áll, de 2007-ben hetedikként is jegyezték. A veterán francia – aki márciusban részt vesz a székesfehérvári challenger-versenyen – eddig 603 mérkőzésen győzött ATP-tornákon, és 16 trófeát gyűjtött.

Első találkozójukon Gasquet 1:2-nél elvette a nyíregyházi sportoló adogatását, majd előnyét végigvitte, és magabiztosan hozta az első szettet. A folytatásban nagyot fordult a meccs, mivel Fucsovics kétszer is brékelte riválisát, aki ebben a játszmában csak egy gémet tudott nyerni. Az utolsó felvonásban mindketten stabilan tartották a szerváikat 3:3-ig, ekkor a 32 éves magyar klasszis kihasználta a szett egyetlen bréklabdáját, s ezután már csak egy labdamenetet vesztett adogatóként. A mérkőzés 1 óra 55 percig tartott.

A dubaji 500-as kategóriájú viadal főtábláján így két magyar lesz, az alanyi jogon ott kezdő Marozsán Fábián (60.) a nyolcadik kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinával (24.) száll majd szembe.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Fucsovics Márton (4.)–Richard Gasquet (francia, 8.) 4:6, 6:1, 6:4

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában