SZOLJON

A cikk a hirdetés után folytatódik

Azt éppen nem lehet mondani, hogy sokat ült volna a válogatott zenészekből álló (nevezhetnénk supergroupnak is) Black Country Communion csapata első albumuk babérjain, hiszen alig egy éven belül már készen is álltak második stúdiólemezükkel, majd az együttes ennek örömére elindult az idén nyáron első európai turnéjára. Az ezt megörökítő dupla DVD pedig nemrég került a boltokba.

A Black Country Communiont olyan világhírű zenészek alkotják, mint Glenn Hughes basszusgitáros-énekes (egykori Deep Purple-, Trapeze-, Black Sabbath-tag, aki sorra jelentette meg a kilencvenes évek elejétől szólóalbumait, miközben olyan zenészekkel készített közös lemezt, mint például Gary Moore, Tonny Iommi, Pat Thrall, John Norum, Joe Lynn Turner, Dario Mollo, és megszámlálhatatlan előadó albumán szerepelt vendégként legalább egy-két felvétel erejéig), Jason Bonham dobos (aki édesapja, a Led Zeppelin volt ütőse, John Bonham tehetségét örökölte), Joe Bonamassa gitáros (a fiatal zenész túl van már jó néhány szólóalbumon) és Derek Sherinian billentyűs (aki Alice Cooper után a Dream Theaterben is megfordult). Nos, ők négyen a két remekbe szabott blues-rock stúdióalbum után már elérkezettnek látták az időt arra, hogy — mivel a két anyag teljesen kitöltött egy egész estét önmagában is — hosszabb turnéra induljanak Európában. Így készült el a mostani DVD a turné németországi három állomásának (Hamburg, München, Berlin) fellépéseiből összeállítva.

Azt egyből leszögezhetjük, hogy a hangzás egyszerűen perfekt, minden a helyén van, szépen, tisztán szól minden. Ráadásul a képi anyagban az sem zavaró, hogy három helyszínt kapunk, hiszen közte azért jelzik, hogy éppen melyik városba is érkezett a turnébusz, úgyhogy nincs gond azzal sem, hogy az egyik alkalommal még egy zárt helyiségben zenél a BCC, a másikban pedig már egy szabadtéri színpadon. S hogy akkor mi is lenne a zavaró? Tulajdonképpen semmi. És ezt vegyük komolyan! Pedig ha úgy nézzük, a zenéjükben igazából nincs is semmi olyan, ami a legnagyobb újdonság erejével hatna. Kemény, feszes, tempós, erős, egyszer blues, máskor inkább rockos tételeket hallunk, nem egyszer még a Led Zeppelin-dallamvilágra is hajazva (ha már velük játszik a valahai nagy dobos fia), mégis, amit összehoznak, az maga a profizmus. Tökéletesen és magas színvonalon, ahogy ez ilyen sok próbát kiállt zenészektől elvárható.

Ez az a dögös zene, ami felemel, majd odavág, vagy éppen lágyabban a „karjaiba”vesz, hogy aztán egy hirtelen tempóváltással megint a talpunkra állítson. Élvezet nézni, ahogy a zenészek élvezik a zenét. Egyszerű, nem? Azt, ahogy a hatvanon túl is Glenn Hughes, a rock hangja (Voice Of Rock, ahogy magát hívja) milyen példaadó módon szolgálja ki a többi, fiatalabb zenészt. No persze csak években van meg ez a korkülönbség, hiszen Glenn fáradhatatlan személyiség, mondhatni, ő viszi a hátán a show-t, ugrál, vezényel, bohóckodik, fintorog, nevet, énekeltet-tapsoltat, ha kell, hangja erős és tiszta, miközben a basszusjátéka elsőrangú. Joe Bonamassa leginkább úgy néz ki, mint aki most érkezett meg egy irodai tárgyalásról, nem sokat mozog, de gitárjátéka elsőrangú, s amikor énekelnie kell, azt is jól teljesíti. Jason Bonham mértani pontossággal hozza az ütemeket, kiváló ritmusszekciót képez Glenn basszusgitárjával, igazi őserő, míg Derek Sherinian szerepe annyiban hálátlan, hogy a billentyűsök mögé szorul, de játéka akkor is meghatározó, ha éppen nem szólóznia kell (sajnos ezt viszonylag kevésszer teszi), hanem azt a bizonyos billentyűsszőnyeget biztosítania a számok alá.

A repertoár természetesen a két albumra épül, itt-ott kibővítve a stúdiószámokat improvizációval is. Az egyik ilyen csúcspont mindenképpen a Song Of Yesterday, amiben igen nagyot szólózik Joe Bonamassa, míg a The Ballad Of John Henry szintén egy olyan felvétel, amelyben rajta túl a többiek is lehetőséget kapnak technikai tudásuk csillogtatására. A közönség is láthatóan vevő a dalokra, még azokra is, amelyeket 2011 nyarán kevésbé ismerhettek, hiszen akkor jelent meg az új album. Egy számot azonban mindenképpen jó ismerősként üdvözölhettek, ez a programzáró Burn, amely Glenn Hughes Deep Purple-éveinek egyik meghatározó felvétele volt. A csapaton látszik, hogy tisztelik és szeretik egymást, barátokként tekintenek a másikra, senki sem akarja lejátszani a másikat. Máris összeszokott együttes képét mutatják – és igen, azt kell mondjam, megunhatatlan ez a koncert DVD!

A második korongon nézhetjük meg a manapság már szinte lemaradhatatlan dokumentum útifilmet a Black Country Communionról, illetve a fotóalbum menüben láthatunk koncert- és színpad mögötti képeket. Egy borítójában is igényes, gondosan összeállított kiadványról van szó, amelyet kár lenne kihagynia bármely rockot kedvelő személynek!

(Black Country Communion: Live Over Europe. Kiadó: Mascot Records)

Tartalom:
DVD1:
1. Revolution Of The Machine (Intro)
2. Black Country
3. One Last Soul
4. Crossfire
5. Save Me
6. The Battle For Hadrian’s Wall
7. Beggarman
8. Faithless
9. Song Of Yesterday
10. I Can See Your Spirit
11. Cold
12. The Ballad Of John Henry
13. The Outsider
14. The Great Divide
15. Sista Jane
16. Man In The Middle
17. Burn
18. Smokestack Woman (Credit)

DVD2:
Bonus feature:
Forging BCC — The Making Of „Live over Europe” & BCC Photo Collections
Kapcsolódó cikkek:

Black Country Communion: Black Country

Black Country Communion: Black Country Communion 2.