Bon-Bon: Swing
köntösben.
Mik ezek?
XNem is hittem volna, hogy a Bon-Bon már a tizenkettedik lemezénél tart. Pedig ez az igazság, Szolnoki Péter énekes és Török Tamás baszusgitáros duójának új anyaga bizony már a 12. a sorban. Az új CD-t akár felfoghatnánk egy jól sikerült válogatáslemeznek is, hiszen rajta az eddig megjelent Bon-Bon-slágerek közül kapunk tízet, csakhogy a fiúk adtak egy csavart az egésznek, és úgy határoztak, hogy a számokat újrafelveszik, ezúttal szving stílusban. És ezzel máris sokkal többet nyújtottak, mint egy szokásos válogatáslemez! Sőt, nemhogy többet, de olyat, amire érdemes odafigyelni!
Az persze még önmagában nem újdonság, hogy a szvinggel, az azzal párosuló nagyzenekari megoldással próbálkozik egy előadó, erre külföldön is több példát lehet sorolni a befutott sztárok közül (mint például Phil Collins, Robbie Williams, Rod Stewart). Csakhogy a Bon-Bon-dalok, mint utólag is kiderült, szinte kiáltottak ezután az átiratok után, annyira illeszkednek ugyanis a szving, a quick-step és a latin stílusok (rumba, cha-cha, szamba, tango, mambo, bossa) megkövetelte zenei hangszerelésbe.
Ebben nagy érdeme volt persze a Bon-Bont profi módon kísérő Budapest Jazz Orchestrának, no és a dalok hangszerelését készítő Csejtei Ákosnak, Frey Györgynek (ők ketten szintén a BJO tagjai), Hámori Jánosnak és Révész Richárdnak. Így aztán egymás után szólalnak meg a duó legkedveltebb dalai, amelyeknek már egy ideje ilyen köntöst szerettek volna adni, úgyhogy a Valami Amerika, a Gengszter dal, a Hétvégi királylány (a lemez egyik csúcspontja!), a Szabad a gazdag, a Holnaptól vagy a már önmagában is roppant ideillő Haverok, buli, szamba mind-mind újraértelmezve hallgathatók meg. A fiúk és a nagyzenekar is kimondottan élvezik ezt a zenei szabdságot, amely persze azért kötöttséget is jelent, de mivel számukra újdonságról van szó (már ami a Bon-Bont illeti), így igazi örömüket lelik a dalok megszólaltatásában. Ezekre bizony még a szving nagymesterei, Duke Ellington vagy Count Basie is elégedetten csettintenének!
A számok sorát pedig egy feldolgozás zárja: a Jingle bell rock szvinges változatával teremtenek előkarácsonyi hangulatot. Szolnoki Péter hangja is remekül "belesimul" ebbe a szvinges stílusba, amely hol áradó, életörömmel teli, hol pedig merengő, befelé forduló, szerelmes. Érdemes arról is szólni, hogy a CD kísérőfüzete, borítója is igen magas színvonalú, hiszen remek képeket kapunk a fiúkról, amelyek illenek ehhez a szving stílushoz. Márpedig lemezt csak így érdemes csinálni: a zene és a látvány együttes erejével.
(Bon-Bon: Swing. Kiadó: EMI)
A CD képei is a szving korszakot idézik fel
1. Valami Amerika
2. Holnaptól
3. Pia Olimpia
4.Gengszter dal
5. Válassz engem
6. Hétvégi királylány
7. Érezd magad jól
8. Szabad a gazdag
9. Köszönöm, hogy vagy nekem
10. Haverok, buli, szamba
11. Jingle bell rock
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








