Ghymes: Szikraszemű
Mik ezek?
XNincs ez másként a mostani alkotással, a Szikraszeművel sem. Szarka Gyula és Szarka Tamás tizenkét gyöngyszemet nyújt át ismét a hallgatóknak, s mi elámulhatunk újra és újra azon a dallamgazdagságon, azon a felépítettségen, azokon a hangszeres megoldásokon, azokon a játékosságokon, amelyek a dalokat jellemzik. Tamás sajátos, torokból jövő éneke csak további töltést ad a hangulathoz, versei pedig ismét egy varázslatos, emelkedettebb, de mégis földi világba visznek el bennünket. Valljuk be, néha megérteni sem könnyű, mire is gondolt a szerző, akinek tollából ezek a különleges sorok időnként kifutnak. A lemez dalainak többségét a felfokozott ritmusok, a dallamos megoldások adják, de nem maradunk persze lassúbb dalok nélkül sem. A számok egy része helyet kapott már a Dózsa című produkcióban, melyet Zsuráfszky Zoltán és Szarka Tamás írt. Ilyen egyebek mellett a címadó Szikraszeműn túl a Szemet szemért! című szám, amely a Ghymes egyik leginkább rockosnak nevezhető, húzós dala. A lánykórussal megerősített Boszi a rendkívül fogós refrénjével is méltán ott foglal helyet a Ghymes legjobb dalai között. De slágernek számíthat A bor a vér című szerzemény, vagy éppen a rendkívül humoros Fabula is. A Ződ hajnal pedig mindennapi pénzéhségünket figurázza ki, igen érzékletesen, amúgy Ghymes módra. A lemezt a maga nagyszerűségével zárja le az Ég a Hold.
Itt van tehát a Ghymes újabb albuma, melynek dalaival felfrissíthetik a műsorukat. Sok helyet kaphat benne, mert a Szarka testvérek valahogy nem tudnak hibázni... (Ja, és a felvétel most is baromi jól szól, köszönet érte a már megszokott helynek, a szlovákiai Komáromban lévő Fambi Stúdiónak.)
(Ghymes: Szikraszemű. Kiadó: Universal Music)
Számlista:
1. Szikraszemű
2. Szemet szemért!
3. A bor a vér
4. Boszi
5. Hóban fürdő madár
6. Hozsanna
7. Vaskor
8. Zöld hajnal
9. Lement a Nap
10. Fabula
11. Ki vigyáz?
12. Ég a Hold
Kapcsolódó anyagok:
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








